„Egy újabb álmunk vált valóra a Héjja családnak köszönhetően. Megvásároltuk néhai Héjja István jegyző házát és a hozzá tartozó területet. Ez a hely és lakás ideális lesz, hogy kialakítsuk Gelence falumúzeumát” – adta hírül minap Facebook-bejegyzésben Ilyés Botond János, Gelence polgármestere.
Amint azt a községvezetőtől megtudtuk, az önkormányzat id. Héjja Gyula tanító örököseitől, ifj. Héjja Gyulától és Székely Évától vásárolta meg az ingatlant. Elképzeléseik szerint a jegyzői szobát az örökösöknek köszönhetően az eredeti bútorzattal, iratokkal és fényképekkel rendezik majd be, egy másik teremben pedig a település jeles szülöttjeinek készül egy-egy tárló. Az udvaron élő skanzent szándékoznak létrehozni, ahol a gelencei zsindelykészítést és fafeldolgozást mutatnák be. Sikerült megmenteni az utolsó, 1901-beli, gőzgéppel működő Nemere keretfűrészt, melyet fedett színben szeretnének felállítani, ugyanakkor egy vízi gattert is fel akarnak szerelni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.