Csőd szélén az állami költségvetés, megszorító intézkedések szükségesek az egyensúly helyrebillentéséhez, és közben folyamatos a vita és acsarkodás, a két sarkalatosan különböző ideológia harca, a felelősséghárítás, az egymásra mutogatás, a szociáldemokraták és a liberálisok próbálnak minél kisebb vérveszteséggel kikerülni a csapdahelyzetből.

Tulajdonképpen egyértelműen látszik, egyiküknek sem fűlik már a foga a kormányzáshoz, menekülnének az önmaguk okozta bajtól. Most üt vissza az elmúlt évek teklimeklizése, az, hogy csak a pénzköltésre rendezkedtek be, és bár jelentős parlamenti többséggel rendelkeztek (egykoron ez volt a nagykoalíció összetákolásának legfontosabb indoka is), nem volt bátorságuk fontos reformokat végrehajtani. Meg sem próbálták karcsúsítani a túlméretezett, agyonbürokratizált, rosszul működő államapparátust, átszervezni, felszámolni vagy magánkézbe adni a veszteséges állami vállalatokat, átszabni a közigazgatást, észszerűvé tenni az állami alkalmazottak bérezését, méltányossá a nyugdíjrendszert. És ha az EU nyomása miatt hozzányúltak valamihez, abból is csak félmegoldások születtek, a politikai taktika ismét felülírta a hosszabb távú érdekeket. A gazdasági növekedés ritmusától és a beígért eurómilliárdoktól elvakulva azt hitték, sikerül 2024-ig kihúzniuk anélkül, hogy beütne a krach, és eladható lesz diadalmenetként tehetségtelen regnálásuk. Nem így történt.

Most ért csontig a kés, és fájdalmas megoldásokra van szükség. A szociáldemokraták szeretnék reformként eladni az adóemeléseket, a liberálisok egyáltalán nem akarják azokat, de jobb ötletük nincsen. Felhördült az egész ország, nincs olyan szakértői, vállalkozói vagy munkavállalói csoport, amelyik ne kongatna vészharangot az eddig kiszivárgott elképzelések kapcsán, az infláció elszabadulásáról, a gazdaság leállásáról, államcsődről beszélnek, sokan már a Nemzetközi Valutaalappal riogatnak, hogy az tesz majd rendet, ha mi képtelenek vagyunk, annak ára pedig még fájóbb lesz. Marcel Ciolacu a kormányból való kilépéssel zsarolja a liberálisokat, azok pedig vádaskodnak, hőbörögnek, de legszívesebben ők is hagynának csapot-papot, keressen más megoldást a bajra, hisz népszerűségük százalékai napról napra fogyatkoznak.

Hogy mi lesz ebből? Senki sem tudja. Könnyen lehet, hogy mindkét párt feladja, s menteni próbálja, ami még menthető, a jövő évi választásokig. Iohannis pedig szabadságai sorozatából visszatérve kinevez egy szakértői kormányt, hogy az végezze el a piszkos munkát. Nekünk, egyszerű halandó polgároknak mindenképpen fájni fog: mi fizetjük a gyáva, tehetségtelen politikusok dorbézolásának számláját.

Borítókép: Inquam Photos / George Calin