Augusztus 14-én, hétfőn kora délután zsinórbaleset történt Kézdivásárhelyen: legalább négy autó ütközött. A baleset miatt eléggé jelentős anyagi kár keletkezett.
A Molnár Józsiás utcában valamivel egy óra után történt az eset, amelynek körülményei a hivatalos vizsgálódás lezártáig nem ismertek, de a jelenlévők szerint talán gyorshajtás állhat a történések mögött. A sürgősségi mentőszolgálat, a forgalmi rendőrség és a tűzoltóság járművei is megjelentek a helyszínen, és tekintélyes számú bámészkodó is összegyűlt, figyelni az eseményeket.
A gépkocsik az említett Molnár Józsiás és a Béke utca kereszteződésétől alig pár méterre futottak egymásba, minden jármű eleje menetirányba mutatott, az út jobboldalán voltak, emiatt egy ideig a forgalom csak egy sávon zajlott. A Molnár Józsiás utcai kereszteződéstől a Bertis üzlet felé tartó gépkocsiknak egyébként elsőbbségük van a Béke utcából kitérő gépkocsikkal szemben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.