Nagybaconban szombaton ismét a pihenésé és szórakozásé volt a főszerep, idén sem maradt el a falunap. Az eseményt hagyományosan a sportpályán, valamint a mellette lévő területen tartották, ahol már 10 órára várták az érdeklődőket a lovas ügyességi és erőversenyre.
Az ünnepélyen 12 órakor kezdődött a főzőverseny, majd délután háromkor a nagybaconi Sissi mazsorettcsoport tartott felvonulást a helyi fúvószenekar közreműködésével.
Az ünnepi műsort Simon András polgármester köszöntőbeszéde indította, amelyben úgy fogalmazott: „Ez egy olyan nap a nagybaconiaknak, amikor kikapcsolódhatnak, otthon hagyva gondjaikat”, és egyben megköszönte a szervezők munkáját, a támogatók hozzájárulását, majd Simon-Kató András nagybaconi református lelkész áldását adta az ünnepélyre.
A műsor az óvodások fellépésével kezdődött, ezt követte a Pásztortűz néptánccsoport előadása, a helyi Dinamika tornacsoport bemutatója, majd barátságos futballmérkőzéssel zárult a programkínálat. A lovasverseny eredményeinek kiértékelése után teljes mértékben a szórakozásé lett a főszerep, amelyhez Karácsony Nándor zenész biztosította a jó hangulatot. A helyszínen a helyi árusok mellett helyet kaptak a gyermekeknek szóló programok: arcfestő, kézműves-foglalkozások és ugrálóvárak várták az érdeklődőket, amelyek még inkább fokozták az esemény családias, baráti hangulatát. A sátrak alatt nevetésnek, felszabadult beszélgetéseknek lehettünk fültanúi.
A nagybaconi, illetve az ahhoz hasonló falunapokon megfigyelhető, mennyire más a hangulatuk a manapság elterjedt fesztiválokhoz, találkozókhoz, városnapokhoz képest. Az emberek nem egy kedvenc énekes, humorista vagy lemezlovas fellépéséért látogatnak el a helyszínre, hanem nemes egyszerűséggel örülnek, hogy ezen az egy napon sajátos környezetükben kikapcsolódhatnak és együtt egy közösséget alkothatnak az esti tábortűz körül.
Balázs Tamás
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.