– A Duna Aréna, a Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Atlétikai Központ tervezőjeként – hogy önkényesen csak ezt a három alkotást emeljem ki – milyen közös elemeket ajánlana a figyelmünkbe?
– Mindhárom épület jóval több, mint a funkció, amelyet ellát. Amellett tűztem ki a zászlót, hogy csak olyan házakat tervezek, amelyek hosszú távon egyfajta nemzeti kulturális mérföldkővé válhatnak. Mindhármon legalább egy évtizeden át gondolkoztam, ahhoz ugyanis, hogy egy ház megszülessen, nem a felkérésre van szükség, hanem a hosszú megelőző elmélkedésre. A kiemelt három épületet az a küldetéstudat inspirálta, hogy a nemzet ne csak büszke lehessen rájuk, hanem neveljék is a társadalmat. Egy jól eltalált épület nem pusztán esztétikai szimbólum, hanem mélyreható lélektani gyökereket tud ereszteni a társadalomban. Öntudatot ad, büszkeséget, erőt kölcsönöz távlati célokhoz – ezek mindenképpen közös elemek a három említett munkában.

– Bár azt tartják, az ízléssel nem érdemes vitatkozni, tervezőként mennyire figyel arra, hogy egy leendő épület lehetőleg elnyerje a többség tetszését?
– Amikor az ember eldönti, úgy tervez épületeket, hogy azzal szolgálni próbálja a létrehozásához szükséges hatalmas társadalmi erőt, szóba sem kerül, hogy az egyéni elképzeléseit valósítsa meg. Ebben az esetben az ízlés hátrébb sorolódik. Ilyenkor azon emberfeletti képességek előhívása a mérce, amely alapján megszületik egy szellemi vízió, az ember megkéri az irányító szellemet, határozza meg, miképpen nézzen ki az épület. A Duna Aréna, a Néprajzi Múzeum és a NAK egymástól teljes mértékben különböző, de látomások alapján megszületett épületek.

– Hogyan értelmezzük az egy-egy épület megszületését megelőző évtizedes gondolkodást, amikor például a két sportlétesítménynek igencsak rohamtempóban kellett megépülnie?
– Az évtizedes gondolkodásban nem a konkrét épületek jelennek meg, hanem az, hogy mi határozza meg a nemzet tudatát, hogyan építünk fel egy történelmi aurát az építészeti tér megfogalmazásánál. A Duna Aréna esetében az volt a célom, hogy érzékeltessem, mennyi időnek kellett eltelnie, míg ezt az ötven méter magas házat a partra mosta a Duna. Egészen addig nyúltam vissza, amióta magyarul beszél az emberiség egy része. Mindennek a megjelenítésére lehet modern építészeti felvetésként is tekinteni, de úgy is, hogy ez egy viharvert, a hullámoknak nagyon erősen kitett rétegzettség, amelyben felvérteződik egy nemzet.

– Az atlétikai stadion viszont egy sokkal csiszoltabb, kifinomultabb vonalakat felvonultató létesítmény…
– Az egy egészen más lehívott erő és hang „terméke”. Több olimpikont is ismerek személyesen, néhányan közeli jó barátaim is, Wladár Sándor úszó például rengeteget mesélt nekem, hogy a belső tér szimmetriája mennyire fontos egy olimpiai győzelem, egy világcsúcs eléréséhez. Hogy a közönség mindkét oldalról egyenlő erővel buzdítson. Ha csak az egyik oldalon van lelátó, az sokszor aszimmetrikus csapásokra készteti az úszót. Ezek után az atlétikai stadion megtervezésekor fel sem merült bennem, hogy ne egy utópisztikus korona legyen, az ország koronája. A női energia – amely az államalapító királyaink előtt létezett a magyarságban, a Mária-kultusz – szimbolizálása, egy női korona, nem véletlenül fehér, a tisztaság jelképe. Szerkezetében egy nagyon áttekinthető kristályrendszer, amelyben további szimbólumokat kívántam elrejteni, az őserőt, az őstudást, a belépő pedig hívja elő ezeket a lassan dolgozó képeket. Nem véletlenül szerepel benne a ferde jogar, a férfienergia, a teremtést hordozó férfi-nő együttes. Ha nem lett volna jelen ez a motiváló, mozgató erő, a kivitelezés során lépten-nyomon „eltévedhettem” volna, eltántoríthattak volna a célomtól.

– Ezen a nyomvonalon haladva: milyen szimbólumvilág ihlette ilyenné a Néprajzi Múzeum épületét? Jómagam képtelen vagyok eldönteni, hogy egy fentről becsapódó meteoritot látok, vagy a föld mélyéből kivetett ősdarabot. 
– A legnagyobb magyar művészettörténészek, köztük a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozatának vezetője, Sulyok Miklós is hasonlóképpen fogalmazott: nem tudja eldönteni, hogy az az elem fentről lefelé vagy lentről felfelé tör. A legnehezebb annak a pillanatnak a megragadása, amely olyan metafizikai állapotot teremt az emberben, hogy az orientációját máshová kell helyeznie. Azaz a stabil pontját nem az épületet látva kell meghatároznia, hanem önmagában. Hitem szerint ez az épület arra készteti az oda érkezőt, hogy gondolkodjon el az életen. Egy gigantikus zöld kultúrkehelyről beszélünk, amelyben az ember vagy a következő életébe lép át, vagy a megszületés pillanatában lép ki az őt körülölelő, anyaságnak nevezett erőtérből. Az ember alkotta geometriákat igyekszem követni az építészetemben, ezért a műveim nagyon sok szimmetriát tartalmaznak. A Duna Aréna is nagyon meghatározott kubatúrából fodrozódik fel, az avatatlan szem számára visszatetsző lehet ez a szerkesztés – sok visszajelzés úgy is fogalmaz, hogy ez így nem szép –, de az életet elindító kozmikus erő nem szép, hanem izgalmas, félelmetes csoda. A Néprajzi Múzeum templomszerűen szimmetrikus épület, amelyben – akár a régi idők klasszikus építészei – fel akartam mutatni a tökéletes szimmetria által hordozott erőt, a földből kitörő lelki akarást. Ez egy kilométer átmérőjű kapu, amelynek csak bizonyos részét látni a valóságban, de a megépített tér kiegészíti a nem látható szerkesztést.

– A sportcélú épületei megtervezésekor milyen speciális, elsősorban a funkcionalitás tekintetében fontos szempontok tekintetében kérte ki sportolók, szakemberek véleményét?
– Jómagam 2004 óta foglalkozom sportlétesítmények tervezésével, és mindig fontos szempontként kezeltem a létesítmények utóhasznosításának kérdését. A Duna Arénával való konkrét megbízás 2013-ban érkezett, tehát közel tíz éve foglalkoztam már a jelenséggel, tanulmányokat írtam róla, egyetemi oktató is vagyok. Sokat tanulmányoztam, hogyan működik, kiket „hív” a stadion, milyen társadalmi rétegeket mozgósít. Így rögzült bennem az is, hogy a régi várak és a stadionok hasonló sűrűségben fordulnak elő Magyarország különböző régióiban. Ez azért van, mert a mozgósítható férfierő száma nagyjából azonos léptékű a potenciálisan „hadra fogható” szurkolókéval. Ha egy lelátón egy szektorban ezer ember ül, az egy falu népességének megfelelő szám, egy ötvenezres nézősereg pedig egy vármegye mozgósított erejét jelenti. A vár-stadion párhuzam erősített meg abban, hogy e nagyberuházások jelentősége jóval nagyobb annál, hogy pusztán egy sporteseményt rendezzenek benne, vagy csak sportfunkciót lássanak el. Kötelességem hát olyan épületet tervezni, amely funkciójában is szolgálja a közösséget, de a felső szellemi hatalmat is.

– Miben áll a két nagy sportlétesítmény utóhasznosításának lehetősége?
– A Duna Aréna és a NAK is bonyolult épületrendszer, mindkettő rendelkezik civil, hazai versenyek rendezésére alkalmas üzemmóddal. Ezek ötvenszázalékos alapterület-igényt jelentenek, a másik ötven százalék pedig az olimpiai üzemmódot biztosítja. A Duna Aréna esetében egy 25 ezer négyzetméteres alapüzemmódot kellett felpumpálni 50 ezer négyzetméterre úgy, hogy a vizesblokk-bázisok, az energiaellátás, az útvonalak működőképesek maradjanak. Az atlétikai stadion lelátójának alapüzemmódja 15 ezres, ez a vb-re kiegészült egy 20 ezres befogadóképességű felső karéjjal, amely a világbajnokság után eltűnik – ahogy a Duna Arénából is eltűnt a két hatalmas szárny. A NAK is bármikor visszahozható a verseny­állapotba, de „békeidőben” a várfunkciót látja el. Ez lesz a világ első mindenki számára nyitott stadionja, a köztes időben a felső karéjon futni, sétálni, erőfejleszteni, napozni lehet. Meggyőződésem, hogy az emberek rövid időn belül belakják a létesítményt: a fenti szintet a civilek fogják használni a nap 24 órájában, miközben a lenti gyűrűben az atléták edzenek, versenyeznek.

Ferencz Marcel
Ybl Miklós- és Pro Architectura-díjas építész, Miskolcon született 1970. szeptember 13-án. 1989-ben érettségizett a budapesti Árpád Gimnáziumban. 1993 és 1994 között Nashville-ben (Egyesült Államok) volt gyakornok az Earl Swensson Associates (ESa) tervezőirodánál. 1997-ben BME-diplomadíjjal fejezte be egyetemi tanulmányait. 1993-tól a NAPUR Építésziroda tagja. Épületeivel számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt. A 12. (Borderline Architecture) és 18. (Reziduum 2023) Nemzetközi Velencei Építészeti Kiállítás magyar pavilonjában rendezett kiállítások vezető építésze. A Duna Aréna építésze, a Nemzeti Atlétikai Központ vezető tervezője. Az általa tervezett új Néprajzi Múzeum elnyerte az International Property Awards European Best Public Building és a World’s Best Architecture díjait. Jelenleg irodájával a Mathias Corvinus Collegium központi épületének tervein dolgozik. Munkásságáért két alkalommal jutalmazták Pro Architectura díjjal (2009, 2020), 2013-ban Ybl Miklós-díjat kapott. 2014-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.