Túlterhelés, túlmelegedés, megnövekedett fogyasztás – egyebek mellett ez áll a Sepsiszentgyörgyön hétfő dél óta tapasztalható, néhol rövidebb, máshol hosszú órák óta tartó áramszünet mögött. A lakossági visszajelzések alapján a megyeszékhely számos utcája érintett, a város bizonyos pontjain már több mint 12 órája nincs áram, míg máshol kedd reggel szakadt meg a szolgáltatás.
Az elhúzódó áramszünet a lakosságot, intézményeket, vállalkozásokat egyaránt kellemetlenül érinti. Józsa Csaba, az áramszolgáltató megyei vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az előző két napban összesen hat meghibásodás történt a középfeszültségű föld alatti vezetékeken, rajtuk kívül álló okok miatt szakadt meg az áramellátás. A hibák kijavítása idejére általában átkötik a fogyasztókat más vezetékekre, de ez is időbe telik, majd kijavítják a hibákat és végül visszakötik a fogyasztókat az eredeti vezetékre.
Hétfőn este a Szemerja negyedben, a Bertis üzlet mögött következett be robbanás egy transzformátornál, mely nem bírta a terhelést a nagy meleg miatt, s az igazgató szerint a természetes ventiláció sem volt elég, hogy megfelelően lehűtse a berendezést. A helyszínre kimentek embereik és a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség is, mely egy generátort helyezett üzembe, ez részben biztosítja a környéken az áramellátást. Egyébként ez az incidens az oka annak, hogy a környék felsőbb utcáiban hétfő este óta nélkülözik az áramot, a robbanás nyomán más vezetékek is sérültek. Józsa Csaba azt reméli, ma 12-13 óra körül sikerül helyreállítaniuk a szolgáltatást, de igen sok a tennivalójuk, az elrobbant helyett új transzformátort kell üzembe helyezni, az égés nyomait el kell takarítani, a kiégett elemeket le kell cserélni, a vezetékeken keletkezett hibát kijavítani. Megjegyezte, mérnökeik, mestereik, embereik terepen vannak, folyamatosan dolgoznak, van, aki tegnap óta megállás nélkül a hibaelhárításon munkálkodik.
A megyeszékhely áramellátásában fennakadást okozó meghibásodások az igazgató magyarázata szerint középfeszültségű vezetékeken történtek. Ezek évtizedek óta biztosítják az áramellátást, 70-80 évesek, üzembe helyezésük idején alacsonyabb volt az áramfogyasztás, ma azonban az eredetileg tervezettnél nagyobb fogyasztói réteget kell kiszolgálniuk jelentősebb mennyiségű energiával, ebből is adódnak problémák, nem bírják a terhelést. Azt tapasztalják továbbá, hogy megnőtt a talaj savassága, ami a régi kábelek bevonatát károsítja – mutatott rá.
Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az alacsony feszültségű hálózatot megyeszinten kicserélték, a középfeszültségű hálózat cseréje fokozatosan valósul meg, összességében 4-6 éves munkálat. Sepsiszentgyörgyön részben lecserélték a középfeszültségű kábeleket, azonban azok nem mindenhol hozzáférhetőek. Lefektetésük idején más szempontok szerint történt az épületek árammal történő élelmezése, és ahhoz, hogy újabbakra cseréljék, a parkot, iskolák, házak vagy éppen a kórház udvarát kellene felásni. Egy jelentősebb beruházás révén egyébként arra készülnek, hogy a közeljövőben az áramelosztótól az első transzformátorig kicseréljék a magasfeszültségű kábeleket, mert ezzel csökkenteni lehetne a meghibásodások lehetőségét. Tervezik továbbá egy olyan gép beszerzését is, amely segítségével a könnyebben és mélyebbre, három méterre helyezhetnék el kábeleiket – mondta el.