Csernáton község nem olyan szegény, hogy még ragadványneve se legyen – kockáztatta meg Handra Árpi barátom. A nagyon szorgalmas csernátoni embert szökőféreg jelzővel illették, írt róla egyszer Pali bácsi is (néhai ifjabb Haszmann Pálról van szó – szerk. megj.), de még él az avas ragadványnév is. Itt több olyan módosabb család is élt, hogy 18 helyen volt szántója, kaszálója és erdőbirtoka, fenntartására-műveléséhez nem szunnyadni, hanem szökdösni-futkározni kellett egyik helyről a másikra. Az avas jelzőre még nem tudtam magyarázatot kapni, azt gyanítják, hogy „régit jelentene, mint a megavasodott szalonna”. Mindegy, mind a két jelző pozitív értelmű. Kedvelni lehet a csernátoni embert, mert olyan típusú, hogyha nem is tud azonnal valamire választ adni, időt kér és előáll feleletével. Ennyi idő elteltével nehéz a mai embernek kevésbé ismert dolgokról mesélni Csernátonnal vagy éppen Ikafalvával kapcsolatosan, ugyanis a Csernátonhoz tartozó Albisról nemrég írtunk. E rovat szerkesztője, még ha itt-ott ismétli is magát, ezt kapta feladatul a szerkesztőségtől.

Fábián Sándor alpolgármester

Jubileum

Éppen 50 esztendővel ezelőtt múzeumavatóra hívtak Csernátonba, a meghívottak a főépület alagsorában foglaltak helyet, ha jól emlékszem, s miközben szóltak a beszédek, én a bolthajtásos pincehelyiséget csodáltam, és meg voltan győződve arról, hogy ott egy kávézó-söröző lesz majd, aminek pénzbeli hozadéka segíteni fogja az induló múzeumosokat. Ki gondolt volna akkor arra, hogy kávézó-söröző helyett ide rendezik be az egész megye talán leggazdagabb öntöttvaskályha-gyűjteményét. Jó volt akkor a hangulat, ott ismertem meg több megyei vezetőt, találkoztam régi barátokkal. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részlegeként működő intézmény törzsanyagát az alapító id. Haszmann Pál (1902–1977) magángyűjteménye képezte, mely az egykori Damokos Ödön- és Gyula-féle klasszicista udvarházban kapott helyet. Az épület műemlék és irodalomtörténeti emlékhely is egyben. Állítólag itt szállt meg Jókai Mór 1882-ben, s itt talált olyan élményanyagra, amelyet fel is használt Damokosok című regényéhez. A múzeumkertben van egy Jókai-hársfa is, állítólag ennek árnyékában pihent annak idején az író – mesélte akkor a helyi fáma. A megnyitó után vette kezdetét a skanzen alagsorában a szilvapálinkás avató. Azóta egyedivé vált az itt látható szabadtéri sírjel-, sírkő- és faragottfejfa-gyűjtemény, amely fejlődésében mutatja be székely temetőink kő- és fafaragó művészetét, formavilágát. Csak a médiában lehet követni, miként fejlődött/alakult a múzeum udvarán az azóta egyre gazdagabb mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás, a távközlési gyűjtemény, s lett az udvar lassan találkozó- és táborozóhelye azoknak a fiataloknak, akiket érdekelt a fa- és kőfaragás, a kapuácsolás, a bútorfestés, a vasmunka művészete. Itt volt hagyományos találkozóhelye a népi faragó és bútorfestő mesterségeknek, a gyerekek itt tanulták/tanulják most is a kézműves tárgyak készítésének művészetét. A múzeumudvaron azóta ott állnak a jeles szülöttek – Bod Péter (1712–1769) és Végh Antal (1811–1882) – mellszobrai, vonzáskörükben zajlott, zajlik a közművelődési tevékenység. Animátora az alapító utóda, immáron néhai ifj. Haszmann Pál, s őt követően lánya, az intézmény jelenlegi vezetője, Dimény-Haszmann Orsolya, kitüntetett néprajzkutató, aki néhány hete adott életet kisfiának, Dimény Haszmann Abának. Orsolya a gyereknevelést kombinálja a tájmúzeumra való ráfigyeléssel, s mint elmondta, már az egyre nagyobb méreteket öltő Csernátoni burrogtató nevű rendezvény közeledő gondjai is foglalkoztatják.

Református templom, Ikafalva

Haszmann Pali bátyám mindig feladatokkal látott el

Ritka az a település, ahol annyi barokk oromfalas, árkádos tornácú, a népi reneszánsz, barokk, az empire és a klasszicista stílus emlékeit őrző udvarház lenne, mint Csernátonban. Van olyan kúria is, amely reneszánsz alapokra épült, ez most a polgármesteri hivatal székháza. Mutatósak a tájmúzeum épületének közelében álló udvarházak, a Sándor István-féle épület, ami a Sylvester Lajos (1934–2012) nevét viselő községi könyvtárnak ad helyet. Az írás művészetével megáldott újságíró munkatársunknak, néhai Sylvester Lajosnak, Csernáton szülöttének mellszobrát is elkészíttette a szülőfalu, csak egyeztetés dolga, hogy mikor és hol helyezik el – tájékoztattak a polgármesteri hivatalban. A könyvtár közelében az Enikő Panzió homlokfalán márványtábla emlékeztet az 1848–49-es dicső szabadságharc első itteni eseményére, amikor az 1848. május 30-ára összehívott népgyűlésen nagyszámú jobbágy és katonarendű jelenlété­ben uzoni Pünkösti Gergely határőrtiszt kihirdette a jobbágyterhek eltörlését. E hír hallatára több helységben megtagadták a robotot.

A múzeumalapító tanítóval, tanárral – Pali bátyámmal – sokkal hamarabb ismerkedtem meg egy geográfus találkozón. Mesélt magáról, és arra kért, hogy látogassak el hozzá Csernátonba, határozzam meg a múzeum ásvány-, kőzet- és kövületgyűjteményének különleges darabjait. Mondanom sem kell, hogy „a kövek meghatározása okán” többször be kellett még kopogtatnom a múzeumkert hátsó épületében álló Cseh családi udvarházba. Felesége ugyanis ehhez a családhoz tartozott. Az említett gyűjtemény bizonyára azért pihen valahol, mert a Damokos udvarházban nem biztos, hogy hamarosan helyet kaphat a vidék földtörténeti kis kiállítása. De ezzel a találkozással nem ért véget a „házifeladat”.

– Várjál egy kicsit – mondta –, oda akarok adni valamit. Átnyújtott egy vaskosabb műanyag zacskót, melyben saját adatai voltak, a környék harangjaival kapcsolatos feljegyzései. Öregedek – mondta –, rád testálom, járd össze a vidék tornyait, tanulmányozd a harangokat, főleg a régieket, mert azok az értékesebbek, erre én már nem tudok vállalkozni.

Időközben sejtette, hogy végezgetem, de sok torony van ebben a megyében, s egyik magasabb a másiknál... Gyűlt az anyag, a fotók, a harangfeliratok dörzsmásolatai, a róluk szóló történetek, s mindaz, amit „mondanak” a harangok. A módosnak: Dús-gaz-dag, dús-gaz-dag, a szegénynek ebből is kevés jut: Ringy-rongy-ringy-rongy! Aztán Pali bátyámat is kikísértük a csernátoni temetőbe. Halála után sok idő eltelt, de hála legyen a Fennvalónak s mindenkinek, aki ebben a hosszúra nyúlott „Bim-bam-expedícióban” segítségemre volt: lányaimnak, Blankának és Rékának, több tanítványomnak, de különösképpen néhai testvéröcsém fiának, ifj. Kisgyörgy Benjaminnak, aki ágyhoz kötötten végezte el a harangoskönyv tördelését 2010-ben, ugyanis a baróti Tortoma Könyvkiadó jóvoltából megjelent a Háromszéki Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben alcímmel. Benne van egy DVD, amelyben magam szólhattam az Olvasóhoz. Sokan keresik, de nem akadt még olyan támogatóm, aki hozzásegítene, hogy – kissé felfrissítve, mert azóta új harangok is születtek – a Harangoskönyv újra megjelen­hessen.

Ágoston József

„Alsó nem felső!”

– hangzott el több látogatásom alkalmával az enyhén élcelődő mondás, ami fordítva is igaz. Mind a két településrész külön önálló épített örökséggel rendelkezik, múlttal, önálló vallásfelekezetekkel, tanintézetekkel. Sok-sok évvel ezelőtt fény derült arra is, hogy itt Felsőcsernátonban született a település jeles tudós lelkésze, az író Bod Péter (1712–1869). Szülőházának helyét néhai Konnáth Margit mutatta meg nekünk, amikor néhai Elekes József felsőcsernátoni református lelkipásztorral egy alkalmi felfedező útra indultunk, mondanunk sem kell, hogy a telket – miután ezt közöltük az akkori Tulipán-füzetekben – emlékkopjával jelölte meg a nevét viselő kulturális egyesület. Bod Pétert nem feledte el Csernáton, Bocskay Vince szobrászművész által megformált mellszobra pedig ezért került éppen a felsőcsernátoni református templom cintermébe, mert itt ringathatták bölcsőjét valahol. Íme röviden Konnáth Margit nyilatkozata: „ a régi faházban egy síró-bőgő leánykára kellett ügyelnem, amíg szülei a mezőn dolgoztak. Unalmamban – ringatás közben – a mestergerenda feliratát betűzgettem: Építtette Isten segedelméből Bod Péter..., valami ilyesmit olvastam a gerendán. Én úgy feltételezem, hogy azon a telken születhetett a nagy pap...” A felsőcsernátoni templombelsőben található egy rá emlékeztető emléktábla, melyet saját költségén állíttatott a diktatúra idején a hely szülötte, Török Sándor (1901–1985). Szövege: „Felsőcsernátoni / Bod Péter / ref. lelkész 1712–1769. / Falunk tudós nagy fiának halála / kétszáz éves évfordulója emlékére”. Török Sándor, akit jómagam is ismertem, Nagyenyeden végzett. Református lévita tanító volt, Sepsiszentgyörgy (és nem csak) művelődési életének lelkes résztvevője és animátora. Részese volt a várat mentő Ika-vári diáktábor megszervezésének, aztán a népünnepélyek és fesztiválok beindításának (1968–1976), Bod Péter magyarigeni síremlékének és az ottani parókia Bethlen-szárnyának javításában, emléktáblát állíttatott a Bethlen Kollégium 350. évfordulójára az ott végzett hírességek névsorával (1971), székely kopjafát Pápai Páriz Ferenc síremlékére (1979), emléktáblákat Szemerjai Szász Domokos püspök és száraz­ajtai Ajtai Abod Mihály emlékére, 1969 és 1981 között elnöke volt az 1921-ben létesült sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárdának. 1953-ban iskolát szervezett, melyben tanította is a sepsiszentgyörgyi magyar anyanyelvű cigánygyerekeket, „részese volt az analfabetizmus felszámolásának” – írja Emléktöredékek útikönyve c. kötetében fia, Török Árpád nyugalmazott középiskolai tanár (Sepsiszentgyörgy, 2018). Sanyi bácsi többször volt szemerjai lakásom vendége, olykor Gyenge Sámuel (1901–1991) Piski város néhai kálvinista lelkészének társaságában, „azért jöttünk, mondta, mert mi mind a ketten el tudjuk énekelni nektek Petőfi Sándor összes megzenésített versét...” Török Sándort a városban akkoron „cigány tanító” néven ismerték, megérdemelné, hogy alkalomadtán az ő nevét is emléktábla örökítse meg születési helyén, oldalági rokonai még élnek Felsőcsernátonban. Akinek alkalma lesz ide látogatni, tekintse meg emlékhelyeit, emlékműveit, szobrait, templomait, az eredeti és felújított Haszmann székely kaput, vegye igénybe a Hanna Panzió és a Malomkert fogadó kínálatait, ránduljon át a közeli Ikafalva történelmi településre, tapasztalja meg a hagyományos székely vendégszeretetet, a kis település idegenforgalmi ajánlatát.

Szakács Szilárd

Csernáton él és élni akar

Ezzel a meggyőződéssel beszélgettünk el a község jelenéről, kérdeztük gondjairól is az önkormányzatnál Rákosi Árpád polgármestert, aki tudtunkra adta, hogy a nagyköz­ségben nem haladt a leggyorsabban a közművesítés, s ha végéhez ért volna, akkor is adódnak mindig olyan jellegű kiegészítések, bővítések, melyeket utólagosan igényeltek az itt lakók. Állandó gond volt az ivóvíz minősége, két fúrt kútra pályázott a hivatal, Brassóban készül a megvalósíthatósági tanulmány, a közeli Ikafalva következne két fúrt kútból nyerhető vízzel, mert amint azt Fábián Sándor alpolgármester, a hely szülötte elmondta, ott kellő vízhozam hiányában önálló rendszer kialakítására nem volt megfelelő lehetőség. Jobban halad a csatorna-rendszer építése, mely Dálnok köz­séggel közös, s így arra csatlakoztatják Albis falut is, melynek majd más új ivóvízrendszere lesz. Mert a közművesítés része az aszfaltozás is, azt is bővítik a község területén a felsőcsernátoni Bartafalváig, és ezt követően majd Albisban is.

– Számunkra fontos kisebb munkálatok vannak tervben – részletezte Szakács Szilárd, aki újabban a helyi pályázatok és beszerzések felelőse. – Többek között a felsőcsernátoni iskola tatarozása, óvodai játszótér, tűzvédelmi lépcső építése stb., de kiemelte, hogy a DN11 országúttól egy aszfaltozott terelőút kialakítása is fontos lenne, ami lerövidítené Kézdivásárhely irányából Felsőcsernáton megközelítését. Ismert, hogy a községben mindig helye volt a közművelődési tevékenységnek. Mint megtudtuk Fákó Alpár, aki a lassan felbomló néptánccsoportok (Pántlika, Szakajtó) oktatója volt, jelenleg az iskolában alakított két gyerekcsoportot, úgymond a tartalék kiképzésével foglalkozik. A helyi kultúrmozgalom szervezőjétől, Ágoston Józseftől megtudtuk, hogy jelenleg a széles körben ismert és sikeres zenés nevelő és közösségi jellegű tematikus alkalmi ünnepekhez, jeles napokhoz kötődő műsorok irányítását vállalta fel, melyben meghívottként rész vállalnak más megyékből és településekről érkező énekesek, táncosok is. Utóbb jelen voltak a perkői rendezvényen, legközelebbi bemutatójuk otthon lesz szeptember 3-án. Ágoston József arra törekszik, hogy ápolja emlékét annak a Pakó András érdemes tanítónak, aki közel 40 évig volt a település művelődési életének szorgalmas animátora.