Három településen is meggyulladt a száraz növényzet a hét végén, a megyei sürgősségi felügyelőség csapatainak Kézdimárkosfalván, Csernátonban és Felsőrákoson is oltaniuk kellett. Öt háromszéki tűzoltó ismét az országhatárokon túl teljesít szolgálatot, ők a Görögországot sújtó tüzek oltásában, megfékezésében segédkeznek – derült ki a megyei sürgősségi felügyelőség összefoglalójából.
Az említett településeken összesen közel háromhektáros területen pusztítottak a tüzek, az intézmény közlése szerint vélhetően nyílt láng használata miatt. Kézdiszárazpatakon is dolguk akadt a tűzoltóknak, ott egy gazdasági melléképület kapott lángra vasárnap késő este, a gyors beavatkozásnak köszönhetően azonban sikerült megakadályozni, hogy a tűz a lakóházra is átterjedjen.
A lakosság életét és vagyonát veszélyeztető, pusztító események előfordulásának megelőzése érdekében a sürgősségi felügyelőség ismételten emlékeztet a tűzvédelmi szabályok betartására. Tilos a száraz növényzet és növényi eredetű hulladék égetése szeles időben. Ezt a tevékenységet állandó felügyelet mellett, napközben, szélcsendes időszakban végezzük. Figyeljünk arra, hogy az égetésre szánt növényi maradványokat kupacba gyűjtsük, körülötte pedig ötméteres körzetben eltakarítsuk a növényzetet, így biztosan ellenőrzés alatt tudjuk tartani a tüzet. A műveletre olyan területet válasszunk, amely megfelelő távolságra van a lakott és gazdasági épületektől, mezőgazdasági területektől és erdőktől, elektromos és kommunikációs hálózatoktól. Csak akkor hagyjuk el a helyszínt, ha megbizonyosodtunk arról, hogy a tűz valóban kialudt – tanácsolják a tűzoltók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.