A fürdőváros önkormányzata és a városi művelődési ház szervezésében augusztus 31. és szeptember 3. között tartják a huszonnegyedik városnapokat. A szervezők gőzerővel dolgoznak a program véglegesítésén.
„A formátum ugyanaz lesz, mint tavaly. Csütörtökön megnyitóval kezdjük, pénteken pedig a nagyszínpadi rendezvényekkel folytatjuk. Idén a központban lesz egy nagyszínpad, a kovásznai városi ifjúsági szervezet – FIKOSZ – szervezésében a fiataloknak lesz egy nekik szentelt színpad, a Kult-Űr, ahol több DJ is fellép. A nagy színpadon mindhárom napon koncertek, illetve gyerekeknek szóló foglalkozások lesznek. Vasárnap a Tündérvölgyben néhány év kimaradás után ismét lesz autó- és motoros gyorsulási verseny. Kiegészítő programként lesznek sport- és kulturális rendezvények is. Kovászna ünnepére várjuk a testvérvárosok hivatalos delegációit is” – mondta lapunknak Gyerő József, a fürdőváros polgármestere.
Az eddig körvonalazódott program szerint a helybéli és szomszéd községek lakosságát, illetve a városban tartózkodó vendégeket színes műsorkínálat várja. Az érdeklődők koncertek, sportprogramok, motoros verseny, néptánc és modern tánc között válogathatnak. Lesz hagyományos és helyi termékvásár, élő szoborpark, képzőművészeti kiállítás, gyermekfoglalkozás, bográcsos főzőverseny és horgászverseny is. A nagyszínpadon többek között fellép a magyarországi Hooligans pop-rock zenekar és a legendás Dolly Roll. A rendezvény tűzijátékkal ér véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.