A július 7–9. között Bölönben megrendezett Ősök Napján Bíró András Zsolt antropológussal, humán biológussal, a Magyar-Turán Alapítvány elnökével őstörténetünkről, Julianus barátról, Kőrösi Csoma Sándorról, a kazahsztáni madjarokról és a keleti népekkel minket összekötő szálakról beszélgettünk. Előzetesként csak annyit: a kutatások szerint a földrajzi távolság ellenére a Kazahsztánban (és környékén) élőkkel több a közös, mint hinnénk! Nem hagytuk ki azt sem, hogy a régió legnagyobb hagyományőrző találkozójáról, a Kurultájról szót ejtsünk.
– Az őstörténet mennyire tekinthető valódinak? Az iskolai történelemkönyvek az igazat mondják, vagy bár legalább részben fenntartásokkal kell kezelnünk azt? Hihetünk a legendáknak, vagy le kell sepernünk azokat?
– Az őstörténet-kutatás igencsak összetett folyamat, és több tudományág együttesen foglalkozik vele. Én mint antropológus a biológiai, tehát a természettudományos megközelítéséről szoktam bővebben beszélni, hiszen ez a szakterületem. Az antropológia biológiai alapon kutatja őseink történetét. A modern antropológia adta lehetőségekkel élve az utóbbi évtizedekben genetikai eredmények alapján magának a népnek, tehát az embereknek a történetét, az apai és anyai vonalakat, illetve a különböző népek közötti, ősi népességek közötti kapcsolatokat keressük. Természetesen az őstörténet-kutatásban a történeti rész, illetve a régészet is fontos, de ott egy időn túl nincsenek leletek, tehát a biológia – ha így tetszik – messzebbre lát vissza az időben. A tárgyi hagyatékok idővel és kultúrával változnak, a biológiai karakterrel viszont követni lehet a népességeket. Ha ilyen szempontból nézzük, akkor van egy – mondjuk azt – anomália a magyar őstörténet tanításában, illetve bizonyos megközelítésében. A régebb kidolgozott nyelvészeti hipotézisek, amit a köznyelv mondjuk finnugor elméletnek tart, a magyarságnak az Urálból való eredeztetése és az antropológiai, valamint a genetikai modellek nem esnek egybe. Ez egy gazdag témakör, és nagyon hosszasan lehetne róla beszélni. Vázlatosan azt lehet elmondani, hogy a honfoglalás kori koponyák jellege, méretei, illetve a genetikai vizsgálatok alapján a magyarsággal kapcsolatban a szálak jóval keletebbre, messze az Urálon túlra vezethetők vissza. Ez nem jelenti azt, hogy az Urálban vagy a Dél-Urálban nem jártak, csak nem az volt a kiindulási pont.
A kérdés második felére rátérve, most már az újabb középiskolai, alapiskolai tankönyvekben is jobban megjelenik ez a modell. És ugye ez valamelyest egybevág a magyarság eredetlegendáinak keletre vonatkozó utalásaival. Nem tudjuk azt mondani, hogy a hunok és a honfoglaló magyarok ugyanazok, hiszen közben több évszázad eltelik, de az ma már világosan látszik, hogy a hatalmas nagy hun birodalom politikai szétbomlása után ezek a népességek új és új törzsneveken újraszerveződnek. A X. századi magyar törzsszövetség – amely birtokba veszi a Kárpát-medencét – genetikai hagyatékában nagyon jól kimutathatóak például a hunok, illetve a hunokkal való kapcsolat.
Hol lehetett az őshaza?
– Lehet tudni, honnan származunk, merre kell keresnünk az őshazát?
– A magyarság Kárpát-medencében való megjelenéséről jellegzetes régészeti hagyaték maradt fent, ehhez köthetjük a datálást. Ahogy haladunk keletre, a mai Moldova területére, majd a Fekete-tenger északi partját övező sztyeppvidékekre, egészen a Kaukázus északi előteréig régészeti leletekkel is visszakövethető ez, de annál messzebbre nehéz régészeti úton eljutni, hiszen nem tudjuk, mit kell keresni. Idővel sok minden változik, például a tárgyakat előállító technológia, kinézetüket különböző divatok befolyásolják. Szóval, ahogy távolodunk a honfoglalástól, egyre nehezebb megmondani, mi a magyar, amit keresnünk kell. A régészetnek ott a látótere már beszűkül. Nem lehet térképen pici folttal jelezni, hogy ez az őshaza. Az viszont elmondható, hogy van egy tágabb régió, ahol kialakult a magyarság. Az antropológia és a genetikai adatok alapján úgy látszik, ez messze bent, Közép-Ázsiában történt.
– Julianus barát járhatott ott? Kőrösi Csoma Sándor vajon jó helyen kereste?
– Julianus útja még a messze középkorban volt, és nagyon keveset tudunk róla, nem lehet behatárolni, hol járt pontosan. Ő leírja a különböző folyókat, ahol átkelt, hány járó napig ment, de ha nincsen meg pontosan az út, hogy milyen irányba, mennyire keletre, mennyire északra ment, akkor több száz kilométer eltérés is lehet a feltételezéseink közt. Lehet, hogy a mai Baskíriában járt, lehet, hogy csak a Dnyeperen kelt át, de lehet, hogy még a Volgán is átjutott és megközelítette a Dél-Urált. Esetében az az érdekesség, hogy leírása szerint találkozott magukat magyarnak mondókkal meg magyarul beszélőkkel, tehát a keleti magyarság bizonyos régiókban jelen volt, ebből csak ezt tudjuk.
Kőrösi Csoma Sándor nagy alkotása a tibeti nyelv szótára. Ez egy belső-ázsiai régió a Himalája közelségében, ami közvetlenül a magyarság őshazájával kapcsolatban nem jön szóba, legalábbis a genetikusok és antropológusok véleménye szerint. De Kőrösi Csoma Sándor zsenialitása abban volt, hogy ebben a helyzetben is feltalálta magát. Nem oda indult, de Közép-Ázsiában háborúk zajlottak, folyt az orosz gyarmatosítás, és a különböző közép-ázsiai kánságokban is háborús viszonyok voltak. Tehát ő nem tudott oda eljutni, ahova igazából indult, ám tudományos munkásságának köszönhetően mégis beírta magát a kultúrtörténetbe. De ez közvetlenül nem függ össze a magyarság eredetével. Ugyanakkor Kőrösi is küldetésszerűen kereste a magyarok hazáját keleten, és abban igaza volt, hogy messze keleten kell keresni bizonyos szálakat.
– Lehet azt mondani, hogy a magyarok őshazáját esetleg Kazahsztánban, a madjarok földjén kell keresni?
– Másként fogalmaznék. Kazahsztán hatalmas területű ország, hiszen a Volga deltájától a mai Mongóliáig tart. Az biztos, hogy a mai Kazahsztán területének bizonyos részein zajlottak a magyar őstörténet bizonyos fejezetei, de nemcsak a mai Kazahsztán érintett ebben, hanem Üzbegisztán, sőt, a mai Türkmenisztán északi részei is. A kazahsztáni magyar törzsnek az az érdekessége, hogy genetikailag is igazolható, valamikor a magyar törzsszövetségből vagy a magyar népből, vagy annak előzményeiből váltak le. A kazahsztáni magyar törzsnek az apai vonalait vizsgálva, tehát az Y-kromoszóma-adatok azt mutatják, hogy a kazahsztáni magyarok jelentős részének és a magyarországi magyarok egy részének találkozik az apai vonala, tehát ők biztos, hogy valamikor valamilyen rokonságban álltak a törzsszövetség többi részével. A másik érdekesség, hogy nem csak itt vannak magyar törzsek, hanem Üzbegisztánban is akadnak ilyen elnevezésű törzsek, és az ő genetikai vizsgálatuk is azt mutatja, hogy kapcsolatban állhatnak a magyarsággal. De például a kazahsztáni magyar törzs csak 300–350 éve került arra a tájra. Még délebbről és még keletebbről vonultak oda, erről a saját legendáik, ősrégi sírjaik és az azokon levő feliratok tesznek tanúbizonyságot.
A genetikán túl
– A genetikán kívül a hit- és legendavilágban is érződik ez a rokonság?
– Nagyon is! Annak ellenére is, hogy a magyarság felvette a kereszténységet, sok mindent megőriztünk az általunk hosszú időn át használt és megélt táltos hitvilágból és a sámánizmus különböző sztyeppei formáiból. Mint ahogy ugyanez igaz az írásmódra is. Bár a magyarság a latin, a többi török nép később, kulturális okokból arab betűre tért, ám azt megelőzően mind a kettő a sztyeppei rovásírás különböző fajtáit használta. A legendavilágban számos közös pont van, a törzsnevek eredetétől kezdve a csodaszarvas-legendán át, amely szintén keleti, és nagyon sok népnél feltűnik a sztyeppövezetben. A másik a magyar származási legenda, Emese álma. Álmos fejedelem azért kapta a nevét is, mert álomban, magától a turultól fogant, és ez ad tulajdonképpen szakrális eredetet a magyar uralkodóknak. Azt is mondhatnánk, helyesebb lenne az Árpád-ház helyett Álmos-dinasztiát mondani, de még helyesebb lenne talán a Turul-dinasztia elnevezés. Ugyanez a legenda megvan a török népek egy részénél is.
– Mondhatjuk, hogy ők a legközelebbi rokonaink kulturális és genetikai szempontból?
– A mai magyarság már itt, Európában, a Kárpát-medencében alakult ki, magába olvasztotta azokat a néptöredékeket, különböző népességeket, akik itt éltek, az avar maradványokat, különböző szláv töredékcsoportokat. Később aztán az európai történelem során bevándorlások, telepítések voltak, ami által tovább módosult a genetikánk. Ezek a folyamatok minden országban lezajlottak, sőt, a magyarság még ahhoz képest elég jól őrzi az elődök genetikáját. Azonban a magyarság genetikai karakterében még jól kimutatható a keleti származás.
Tisztelgés az ősök előtt
– Ugorjunk egyet: a Kurultájt és az Ősök Napját miért kell, miért érdemes megrendezni? Csak hagyományőrző találkozási hely, vagy annál több?
– A magyarság nagyon régen várt egy olyan eseményre, ahol az egész nemzet együtt méltón ünnepelheti legnagyobb történelemformáló őseit, előttük tiszteleghet és megélheti az összetartozást. Tehát ez nem csak egy múltba révedés, hanem olyan találkozó, amely bemutatja ezt a hatalmas kultúrát, amelyet ránk hagyományoztak az ősök. Identitást erősít, de megismerhetjük azt a csodálatos világot, amelyben az őseink éltek. És ez ad erőt. Az egészséges nemzeti büszkeséghez hozzátartozik a múlt ismerete, de annak az ismerete is, hogy milyen nagy, komoly történelemformáló őseink voltak.
