Ami leegyszerűsítve annyit jelent, a parlament elé viszik, hogy az úgy fogadja el, ahogyan a kormány kiötölte, és amennyiben nem teszi, akár bukhat is a kabinet. Ergo, bármi történne, ők bizony elmennek a falig.

Mit számít, hogy a magán- és közszféra is hetek óta kongatja a vészharangokat, hogy az egész jogszabálycsomag katasztrofális lehet egyes ágazatokra, a közigazgatásban a már meglévőnél is nagyobb káoszt okoz, elhibázott az egész elképzelés, a legfontosabb problémákra nem jelent megoldást, illetve távolról sem szavatolt, hogy bevezetésével elérik a célt. A kormány döntött, tűzön-vízen keresztül is érvényt szerez vélt igazának, akár annak árán, hogy belebukik vagy képletesen szólva lángba borítja az országot.

Szent harc ez kérem, hiszen amint azt a miniszterelnök is kifejtette: mindig Romániát helyezi előtérbe, tisztességes és igazságos országra van szükség mindenki számára, véget kell vetni a költségvetési káosznak, pazarlásnak, adócsalásnak, adókerülésnek, mert ezek hátráltatják a nagybetűs fejlődést. Azt sem felejtette el megemlíteni, hogy ő bizony nem fél, a parlament elé teszi mandátumát is, egy centit sem enged, hiába bármilyen nyomás, és most bizony az is kiderül majd, hogy ki az, aki igazi reformer, országépítő és ki az, aki a kiváltságokért, gazdagokért harcol. A félreértések elkerülése végett harcias miniszterelnökünk azt is egyértelművé tette: az állam mélyreható és visszafordíthatatlan reformja érdekében „engedelmünkkel” azoktól vennének el, akik dolgoznak, akik sok pénzt keresnek, hogy „az egy életen át dolgozó nyugdíjasoknak és rászorulóknak adják”. Nem tudni, hogy a szolgálati nyugdíjon tengődőkre, esetleg a teljességgel veszteséges állami vállalatok csillagászati összegekkel megfizetett vezetőire gondolt-e a kormányfő.

Így szóla Marcel Ciolacu, és bárcsak ne tette volna. Ellenkező esetben talán morzsányi megmaradt volna az illúzióból, hogy nem szánalmas, dilettáns, végtelen arrogancia és kivagyiság jellemezte társaság ül újból a Victoria-palota bársonyszékeiben. Akik – számos elődjükhöz hasonlóan – a saját hibáik, alkalmatlanságuk okozta káoszt valahogy uralandó bármire képesek, semmi sem elég drága, a demokrácia, a jogállamiság sem. Lásd a parlament megkerülése, a vészjelzések fitymálása, a bírálók lesajnálása. Győzelem vagy bukás, harmadik út nincs, utánuk pedig az özönvíz. Kit érdekelnek a megszűnő, megbénuló intézmények, önkormányzatok, megnyomorodó kis- és középvállalkozások, a „szociális állam” fenntartása érdekében ismételten kifosztott becsületes munkavállalók, a várható sztrájkok, tiltakozások miatt fejre álló ország, amikor szent a cél. A megmentő szerepben tetszelgő miniszterelnök urat egyértelműen nem, hiszen ha neki is mennek a falnak, az nem neki(k) fáj.

Borítókép: Marcel Ciolacu. Fotó: gov.ro