Mindkét háromszéki együttes vereséggel kezdte a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságot. Az első fordulóban a Sepsi OSK II. pénteken 3–0-ra kikapott a Brassói Kids Tâmpa vendégeként, míg a Kézdivásárhelyi SE szoros küzdelem után 1–0-ra alulmaradt a Székelyudvarhelyi FC otthonában.
A sepsiszentgyörgyi csapat rosszul kezdte a találkozót, már az 5. percben kétgólos hátrányba került. A háromszéki védők egy szöglet után nem szabadítottak fel, ezt kihasználva Cosmin Stăncuțu közelről a hálóba továbbított (1–0). Nem sokkal később Paul Popa szabálytalankodott a büntetőterületben, ezért a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Horia Popa értékesített (2–0). A vendégek először a 9. percben veszélyeztettek, Iustin Grigore lövését Albert Popa könnyedén védte. A folytatásban a házigazdák többet birtokolták a labdát, mezőnyfölényük pedig helyzetekkel társult. Iulian Nechita kapura tört, azonban Niczuly Rajmund elemében volt, majd egy ellentámadás után Andrei Moldovan próbálkozása elkerülte a jobb alsót. Félóra elteltével Fehér Szilárd előtt adódott lehetőség, viszont fordulásból kevéssel a bal felső mellé bombázott.
Szünet után szépíthetett volna a Sepsi OSK, Kocsis Norbert jobb alsóra tartó fejesét a hazai kapus bravúrral hárította. Ezt követően töredezetté vált a játék, szabálytalanságok tarkították a mérkőzést, majd ismét a Kids Tâmpa került helyzetbe, Moldovan távoli kapáslövését Niczuly védte. A hajrában Raul Stanislav faraghatott volna a hátrányból, ám közeli lövését Albert Popa fogta. A brassói csapat a 86. percben eldöntötte a mérkőzést, Nechita kiugratásával Răzvan Zota megiramodott, betört a tizenhatos területbe, aztán a kapuból kilépő Niczuly felett a hálóba emelt (3–0). Valentin Suciu legénysége egyértelmű vereséggel kezdte a 2023–2024. évi idényt. A piros-fehér mezesek pénteken hazai környezetben játszanak, 17 órától az újonc Viitorul Curița ellen lépnek pályára a szemerjai stadionban a bajnokság második fordulójában.
3. Liga, 5. csoport, alapszakasz, 1. forduló: Brassói Kids Tâmpa–Sepsi OSK II. 3–0 (1–0).
Brassó, Tineretului Stadion. Vezette: Andrei Alexandru Ghiureș (Târgovişte). Kids Tâmpa: A. Popa – Necula, Sburlea, Rojniță, Stăncuțu (Mario, 88.) – Moldovan, Nicolau (Goșman, 46.), Danciu (Potecu, 88.) – H. Popa (Zota, 60.), Tenică (Antone, 60.), Nechita. Edző: Liviu Negoiță. Sepsi OSK II.: Niczuly – P. Popa, Dobozi, Moroșanu, Miru – Grigore, Rența (Stanislav, 46.), Nistor (Iliescu, 46.) – Kocsis, Toma (Ene, 67.), Fehér (Sandu, 84.). Edző: Valentin Suciu. Gólszerzők: Stăncuțu (3.), Popa (5. – tizenegyesből), Zota (86.). Sárga lap: Nechita (50.), Stăncuțu (57.), Horia (60.), Rojniță (69.), illetve Toma (58.), Ene (71.), Iliescu (83.).
További eredmények: Muscelul Câmpulung Elite–Zernesti Olimpic 5–1 (gólszerzők: Ciaccio 8., Stancu 30., 85., Nica 43., Jenaru 87., illetve Gavrilă 67. – tizenegyesből), Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi SE 1–0 (gsz.: Becze 15.), Barcarozsnyói Olimpic–Tatrang 4–1 (gsz.: Roșu 51., Ghiță 67., Alupoaie 74., Moroie 89., illetve Nicodim 22. – tizenegyesbő), a Viitorul Curiţa–Brassói SR mérkőzést elhalasztották.
A 2. forduló programja: * péntek: Sepsi OSK II.–Viitorul Curița (17 óra), Muscelul Câmpulung Elite–Brassói Kids Tâmpa (17 óra) * szombat: Zernesti Olimpic–Kézdivásárhelyi SE (17 óra), Tatrang–Székelyudvarhelyi FC (17 óra), Brassói SR–Barcarozsnyói Olimpic (17 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.