A Sepsi-SIC ma délután megkezdi menetelését a teremlabdarúgó 1. Liga 2023–2024-es idényében, a zöld-fehér mezes megyeszékhelyi futsalosok első ellenfele pedig a szintén újonc Mausoleul Mărășesti csapata lesz. A találkozót 17.30-tól a Sepsi Arénában rendezik meg, a nyitóforduló zárómérkőzősén pedig a jászvásári Vlad Ciobanu és Bogdan Hanceariuc fújja a sípot.
Sepsiszentgyörgyi csapat legutóbb a 2017–2018-as idényben szerepelt az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokságban, amikor is a Sepsi Futsal egy győzelemmel, tizenhat vereséggel és mindössze 3 ponttal a tarsolyában zárta az 1. Ligát, és ezt követően sokunk keserűségére, bánatára meg is szűnt. Öt szezon után ismét van első osztályos együttese a megyeszékhelynek, a Sepsi-SIC gárdája pedig megpróbálja visszacsalogatni a szentgyörgyi futsalszerető közönséget a lelátókra. A Mánya Szabolcs edzette zöld-fehérek útja ehhez a másodosztályból feljutott Mausoleul Mărășesti alakulatán keresztül vezet: a két újonc összecsapását ma 17 óra 30 perctől a Sepsi Arénában rendezik meg, a mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti. Aki teheti, az mindenképp látogasson ki a találkozóra, hiszen a nyáron alakult csapatnak nagy szüksége lesz a támogatásunkra, szurkolásunkra. Hajrá, Sepsi-SIC!
Az 1. forduló eredményei: Simándi Sólymok–Galaci United 0–15, FK Székelyudvarhely–Luceafărul Buzău 13–4, Temesvári CFR–Marosvásárhelyi VSK 3–0. A Dévai VSK–West Déva találkozó lapzárta után ért véget. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.