Hogy többé meg ne történjen?

2023. augusztus 28., hétfő, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Kivizsgálást és intézkedéseket kért Klaus Iohannis államfő a Dâmbovița megyei Crevedia autógáz-töltőállomásán kitört robbanások és tűzvész után, hogy a történtek ne ismétlődjenek meg. Egyúttal részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és segítséget ígért a kórházban levőknek.

Mindez helyénvaló reakció lenne egy normális országban, Romániában is annak tűnt 2015 őszén, de lám, szinte pontosan nyolc évvel az 56 emberéletet kioltó Colectiv-tűzvész után ismét 46 égési sérült került kórházakba, ahol az egészségügyi ellátás minden fogadkozás ellenére sem javult lényegesen. Sem az égési sérültek kezelését illetően, sem más téren. És országszinten a főváros még a legjobban áll a szakemberekkel, berendezésekkel. Közben volt mindenféle kormányunk: független „szakértői” (ennek köszönhetjük a medvék mértéktelen túlszaporodását), szociáldemokrata többségű (ez volt a Dragnea-korszak, amelynek túlkapásait azóta sem nyesték vissza, pedig ezt is de sokat ígérték), aztán liberális kisebbségi (az Orban-kormány a deficit és az államadósság megugrását adta hozzá a szétvert igazságszolgáltatáshoz), majd jobboldali koalíció következett (a beharangozott nagy reform azonban főként abból állt, hogy a liberálisok ültek be a szociáldemokraták zsíros tisztségeibe), ennek szétesése után kétharmados többségű nagykoalíció (amelynek minden ereje meglett volna a fontos, lényegbe vágó döntésekhez és változtatásokhoz, de csak a saját zsebére dolgozott), most pedig ott vagyunk, ahol 2012-ben voltunk: a szociáldemokrata-liberális szörnykoalíciónál, amely hataloméhségében elrúgta magától az RMDSZ-t.

Akkor is nagy összeveszéssel végződött a bal-jobb kormányzás, most is rángatják már a babarongyot: a történelem tehát ismétlődik, mert a román politikai osztály képtelen bármit is tanulni a hibáiból. Még a szófukar, kilenc év alatt kilenc teljes jogú és öt ügyvivő kormányfőt kinevező Iohannis sem fogja fel, hogy ezúttal tényleg jobb lett volna hallgatnia, a tőle jövő aggodalom, részvét, ígéret ugyanis már egy lyukas garast sem ér. Túl sokszor hallottuk már ezeket a szavakat, és aztán túl sokszor szembesültünk megoldatlan gondokból adódó tragédiákkal. Még nem tudjuk, hogy Crevedián ismét a korrupció ölt-e, de a sűrűsödő kórházi botrányok (az utcán szülő nő, a sérvműtét közben felfedezett szülés, a beavatkozás hiánya miatt elhunyt fiatal anya csak az utóbbi hetek termése) világosan mutatják, hogy az egészségügy helyzete tovább romlott. A számtalan utólagos kivizsgálás, ellenőrzés és ígéret dacára egymást érték a kórháztüzek és gyógyszerkrízisek, és a legbosszantóbb az, hogy az illetékesek mindig meglepődnek, ha valami történik. A szociális és idősotthonok visszaélésein, az ittas, bedrogozott sofőrök által okozott baleseteken, a korai nyugdíjazással legyengített rendőrség tehetetlenségén, a már szinte naponta meghibásodó mozdonyokon és a hőségben órákig rostokoló vonatokon, a speciális nyugdíjak eltörölhetetlenségén, az iskolai erőszakon és bukási arányon, mindenen, ami a kormányokon múlik.

Ahhoz, hogy ne ismétlődjenek meg újra a bajok, nem kivizsgálások kellenek, hanem egy teljesen új politikai osztály. Ebből elég volt.

 

Borítókép: Iohannis a Colectiv-tűzvész oltáránál. Fotó: Facebook / Klaus Iohannis

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-08-28: Közélet - Bartos Lóránt:

A munkalovak ünnepe (Szárazpataki lovasnapok)

A munkalovak versenyét is megtartották Szárazpatakon szombaton. A nagy érdeklődésre számot tartó vetélkedőre három kategóriában neveztek helyiek és más településekről érkezők.
2023-08-28: Közélet - Fekete Réka:

Bevált a digitális javítás (Pótérettségi)

A pénteken közzétett előzetes eredmények szerint a háromszéki pótérettségizők alig 16,33 százalékának sikerült a vizsgája, a 349 próbálkozóból csupán ötvenheten érték el a hatos általánost, az idei végzősöknél ez az arány kevéssel jobb, 17,5 százalék. Az eredményt nem ugyanúgy kell értékelni, mint a júliusi vizsgaidőszakban, amikor minden résztvevő mind a négy tantárágyból vizsgázott, a második próbálkozásnál mindenki csak abból a tárgyból jelentkezik, amelyből korábban nem érte el az ötöst, illetve javítani szeretne – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.