Emberkereskedelem vádjával harmincnapos előzetes letartóztatásba helyzetek egy férfit és egy nőt, mert kizsákmányoltak, „rabszolgasorban tartottak” más két személyt – közölte kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Hatóság (DIICOT), valamint a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság is.
A DIICOT területi irodája és a Kovászna megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályával közös kivizsgálása nyomán kiderült, hogy a gyanúsítottak 2020-ben befogadták a két áldozatot, megvonták szabadságukat és munkára kényszerítették, igazi „rabszolgasorban tartottak” őket, kihasználva iskolázatlanságukat, szellemi gyengeségüket, megromlott egészségi állapotukat.
Augusztus 24-én a bűnügyi rendőrség a csendőrség különleges osztagának támogatásával, az uzoni és kökösi őrsök munkatársainak kíséretében két házkutatást tartottak a gyanúsítottak lakásán és gazdaságában, és egy melléképületben rátaláltak az áldozatokra, akiket sürgősségi ellátásra kórházba szállítottak. Megtalálták az áldozatok visszatartott személyi igazolványát, továbbá lefoglaltak 4000 eurót, egy mobiltelefont és iratokat. A „kizsákmányolókat” a DIICOT Kovászna megyei területi irodájában kihallgatták, 24 órára őrizetbe vették őket, és a Brassó megyei fogdába szállították. Augusztus 25-én a Kovászna Megyei Törvényszék elrendelte Vrâncean A. és M. 30 napos előzetes letartóztatását. Az eljárást folytatják. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.