Hírsaláta

2007. július 25., szerda, Belföld

ZAVAROS ROMÁN ÁLLÁSPONT. Az Európai Unió Külügyi Kapcsolatainak Bizottsága azt fontolgatja, szigorúan figyelmezteti Romániát, mert nem jelentette be állásfoglalásá­nak megváltozását az Ahtisaari-tervvel kapcsolatosan. A román kormány 2004-es hatalomra kerülése óta elutasítja Koszovó függetlenségét, és nemrégiben Băsescu is kifejezte egyet nem értését az Ahtisaari-terv bizonyos pontjaival kapcsolatosan. A fordulat akkor következett be, amikor ebben a hónapban Tăriceanu az unió számára is váratlanul ellentétes nézeteket kezdett hangoztatni: egyetértett azzal, hogy az Ahtisaari-terv megoldást hozhat Koszovó számára. Koszovó függetlenségé­vel Oroszország mellett EU-államok sem értenek egyet, mint Spanyolország, Szlovénia vagy Görögország. (Cotidianul)

ÚJABB INDÍTVÁNY A TISZTIÉRT. Jogi úton próbálják megakadályozni a csíksomlyói római katolikus egyházközség tagjai plébánosuk, a Tisztiként ismert Gergely István áthelyezését. A hét végén megfogalmazott indítványukban panaszt terjesztettek be a püspökségre Gyulafehérvár azon határozatai ellen, amelyekkel Gergely Istvánt a Kolozs megyei Jegenyére helyezi át, illetve Kovács Attilát új csíksomlyói plébánosnak nevezi ki Jakubinyi György érsek. (Krónika)

BĂSESCU VÉDEKEZIK. Az államfő nevében az elnöki hivatal közleményben tisztázta: a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) június végi ülésén Teodor Meleşcanu védelmi miniszter szorgalmazta azoknak a különgépeknek a megvásárlását, amelyekről heves közéleti vita alakult ki az elmúlt napokban. Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint ,,lealacsonyító" az, ahogy a Romavia Társaság egy korábbi beszerzési tervét — az ellenzék segítségével — az államfő ellen irányuló politikai támadás témájaként használja fel a jelenlegi kormánypárt. Ugyancsak tegnap Vasile Blaga leszögezte: az államfővel együtt a kormányfő is haszonélvezője volna azoknak a különgépeknek, amelyek megrendeléséről legutóbbi ülésén a tanács határozott. A demokraták főtitkára azokra a liberális és szociáldemokrata politikusok által megfogalmazott bírálatokra reagált, amelyek szerint a különgépek megvásárlása révén Traian Băsescu a nyugdíjemelés költségeivel azonos értékű beszerzésre vállalkozott.

NÉPSZAVAZÁSSAL FENYEGETŐZNEK. Arra kérik a demokraták Traian Băsescu államfőt, hogy szeptemberben hirdesse ki a népszavazást az egyéni körzetes választási rendszerről. Valentin Iliescu képviselő levélben hívta fel az államfő figyelmét, hogy az SZDP miatt holtvágányra futott a parlamenti szakbizottság munkája, és a párt, bár kezdetben azt ígérte, támogatja a Pro Democraţia javaslatát, most olyan tervezetet szeretne elfogadtatni, amelyet 2006-ban a szenátusban az SZDP-s szenátorok is visszautasítottak. (Evenimentul zilei)

DECENTRALIZÁLNI KELLENE. Vasile Blaga, a Demokrata Párt főtitkára hétfőn arra kérte a kormányt, a lehető leggyorsabban összpontosítson a decentralizációra vonatkozó törvénytervezetekre, amelyek azután akadtak el, hogy a demokratákat eltávolították a kormányból. A volt belügyminiszter rámutatott: Traian Băsescu államfő és Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök között párbeszéd is volt a decentralizációról. Blaga szerint a decentralizáció folyamata a pénzügyminisztérium szintjén akadt el teljesen. ,,A pénzügyminisztérium soha nem támogatja majd a decentralizációt, hiszen több száz igazgató fizetés nélkül kellene hogy bejárjon dolgozni, miután számos igazgatótanácsban is benne van" — mondta Blaga. Példaként a helyi rendőrségre vonatkozó törvényt említette, amelyet kísérleti jelleggel hat megyében alkalmaznak, és amely a pénzügyminisztériumén kívül minden jóváhagyással rendelkezik. (Paprika Rádió)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1203
szavazógép
2007-07-25: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Megdőlt a júliusi melegrekord
Az új csúcsértéket, 44,2 Celsius-fokot tegnap Calafaton mérték, de több déli településen emelkedett a higanyszál a 44 Celsius-fok közelébe. Az országban tegnap tetőzött a hőség, mától enyhülés várható, és viharokra is lehet számítani. A riadót a tegnapi pirosról narancssárgára mérsékelték a déli megyékben és a fővárosban, az ország többi részén a sárga jelzés érvényes.
2007-07-25: Közélet - Ferencz Csaba:

Hol a rágalom? (Csavargyár)

Levélben fordult Török Sándor kézdivásárhelyi polgármesterhez a csavargyár vagyona megmentésére alakult egyesület igazgatótanácsának elnöke, mert véleményük szerint egyáltalán nem sértő vagy rágalmazó az a dokumentum, amelyben a szövetség felkéri a felső-háromszéki önkormányzatokat: vegyenek részt a gyár újratőkésítésében.