CsavargyárHol a rágalom?

2007. július 25., szerda, Közélet

Levélben fordult Török Sándor kézdivásárhelyi polgármesterhez a csavargyár vagyona megmentésére alakult egyesület igazgatótanácsának elnöke, mert véleményük szerint egyáltalán nem sértő vagy rágalmazó az a dokumentum, amelyben a szövetség felkéri a felső-háromszéki önkormányzatokat: vegyenek részt a gyár újratőkésítésében.

Ráduly-Baka Lajos a lapunkban is megjelent polgármesteri nyilatkozatra reagálva elmondta: igaz, hogy a dokumentumban tételesen majdminden problémát felsoroltak, amivel küzdelmük során szembesültek, de az egyesület nem azért jött létre, hogy dicséreteket osztogasson. Ennek ellenére nem értik, kit sértegettek, kit rágalmaztak. Az egyesület továbbá azt is szeretné tudni, hogy — ha az önkormányzatok célul tűzték ki a csavargyár megmentését, mint ahogy elhangzott a lapunkban idézett polgármesteri találkozón — mit tettek ennek érdekében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-07-25: Belföld - x:

Hírsaláta

ZAVAROS ROMÁN ÁLLÁSPONT. Az Európai Unió Külügyi Kapcsolatainak Bizottsága azt fontolgatja, szigorúan figyelmezteti Romániát, mert nem jelentette be állásfoglalásá­nak megváltozását az Ahtisaari-tervvel kapcsolatosan. A román kormány 2004-es hatalomra kerülése óta elutasítja Koszovó függetlenségét, és nemrégiben Băsescu is kifejezte egyet nem értését az Ahtisaari-terv bizonyos pontjaival kapcsolatosan. A fordulat akkor következett be, amikor ebben a hónapban Tăriceanu az unió számára is váratlanul ellentétes nézeteket kezdett hangoztatni: egyetértett azzal, hogy az Ahtisaari-terv megoldást hozhat Koszovó számára. Koszovó függetlenségé­vel Oroszország mellett EU-államok sem értenek egyet, mint Spanyolország, Szlovénia vagy Görögország. (Cotidianul)
2007-07-25: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Tavaszra ipari park épül (Sepsiszentgyörgy)

A jogi akadályok elhárultak, a terület tulajdonjogát végre sikerült tisztázni, telekkönyvezték is, a vonatkozó tanácshatározat elfogadását a következő hetekben várják. Már csak dolgozni kell, és tavasszal beköltözhet az első cég — közölte a már több éve megálmodott gidófalvi ipari park létrehozásáról Tartán László sepsiszentgyörgyi vállalkozó a létesítmény gondnokságára alakult Gyppa Rt. képviseletében.