Begyűjtötte idénybeli második diadalát a Sepsi-SIC, amely a férfi asztalitenisz Szuperliga második fordulójában meggyőző játékkal 3–0-ra nyert az újonc Újszentesi SK otthonában. Az első két kört követően a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek vezetik az élvonalbeli küzdelemsorozat rangsorát.
Mentek, láttak, győztek – így lehetne a legjobban értékelni a Sepsi-SIC tegnapi szereplését, amely a férfi asztalitenisz Szuperliga második fordulójában meggyőző játékkal 3–0-ra diadalmaskodott az újonc Újszentesi SK vendégeként. A Simon Teodor irányította alakulat Demeter Lehel, Dragoș Bujor és Szántosi Dávid összeállításban utazott el a tegnapi találkozóra. Az első párosításban Bujor ragadott ütőt, simán hozta az első szettet Daniel Moldovan ellen, majd egy kiegyensúlyozott második játszma után a harmadikat is megnyerte, így a Sepsi-SIC 3–0-val zárta az első bánsági meccsét (0–1). Demeter következett, aki már 2–0-ra vezetett, amikor Horia Ursuț szépített, ám játékosunk a negyedik szettben már esélyt sem adott ellenfelének, és 3–1-re sikerült győzedelmeskednie (0–2). A megyeszékhelyi csapatunk nyári igazolása, a mindössze 16 esztendős magyarországi Szántosi jól kezdte a Bogdan Roman elleni meccset, simán hozta a párharc első játszmáját. A folytatásban Szántosi elvesztette a soron következő kettőt, ám sikerült fordítania, és egyszettes hátrányból felállva végül 3–2-re nyert, ezzel pedig a Sepsi-SIC 3–0 arányban győzött.
„Annak ellenére, hogy 3–0-ra nyertünk, voltak pillanatok, amikor szoros volt a találkozó. Az első labdaváltástól az utolsóig irányítottuk a meccset, és érződött, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Elsődleges célunk az volt, hogy megszerezzük a győzelmet, és ezt teljesítettük is. Dávidnak a szerdai volt az első párharca, amit zöld-fehér mezben játszott, és eleinte egy picit félénken pingpongozott, majd lassan belerázódott. Kiváló tagja lesz csapatunknak, meccsről meccsre egyre jobb lesz, és úgy gondolom remek igazolás számunkra” – nyilatkozta érdeklődésünkre Simon Teodor, a háromszékiek edzője.
A Sepsi-SIC következő ellenfele a bajnoki címvédő Bukaresti Steaua lesz, amellyel szeptember végén mérkőznek meg. Az újszentesiek legközelebb szeptember 19-én játszanak tétmeccset, amikor a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK csapatát fogadják.
Férfi asztalitenisz, Szuperliga, 2. forduló: Újszentesi SK–Sepsi-SIC 0–3 (az eredmény alakulása: 0–1, 0–2, 0–3). Mérkőzésenként: Daniel Moldovan–Dragoș Bujor 0–3 (4–11, 10–12, 4–11), Horia Ursuț–Demeter Lehel 1–3 (10–12, 7–11, 11–5, 7–11), Bogdan Roman–Szántosi Dávid 2–3 (4–11, 11–8, 11–7, 7–11, 5–11).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.