A szerb Dejan Stanković lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A klub hétfőn közleményben tudatta, hogy a 44 éves szakember érkezik Máté Csaba helyett. Stanković 2019 decembere és 2022 augusztusa között három bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünnepelhetett a Crvena zvezda trénereként.
Az Európa Konferencia Liga csoportkörére készülő, az NB I.-ben címvédő Ferencvárosi TC új vezetőedzője korábban a Crvena zvezda és a Sampdoria csapatát irányította. Játékosként 2010-ben nyert Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot az Internazionale együttesével, a Lazio alakulatával pedig 1999-ben KEK- és Európai Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.
1998 és 2013 között 103-szor szerepelt a jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban, 15 gólt szerzett. 2014-ben kezdte edzői karrierjét, legnagyobb nemzetközi sikere, hogy a 2020–2021. évi kiírásban a Crvena zvezda együttesével továbbjutott az Európa-ligában a csoportkörből. Legutóbb az olasz Sampdoria alakulatát irányította, amely kiesett az élvonalból.
Máté Csaba júliusban vette át az orosz Sztanyiszlav Csercseszov helyét a kispadon, miután a csapat a feröeri KÍ Klaksvík ellen alulmaradt a BL-selejtezőben. A magyar szakemberrel sikerrel vették a Kl-selejtezőt, az érkezésével tíz mérkőzésen kilenc győzelmet aratott a bajnok. Máté marad a rekordbajnok kötelékében, azt azonban egyelőre nem közölték, hogy milyen pozícióban folytatja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.