JégkorongNégygólos vereséggel kezdte az idényt a háromszéki csapat

2023. szeptember 13., szerda, Sport

A Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata hétfőn a kiváló kapusteljesítmény ellenére 4–0-ra kikapott a jobb játékerőt képviselő Gyergyói Hoki Klub vendégeként. A narancs-kék mezes együttes nem adta könnyen magát, a kihagyott emberelőnyök miatt azonban nem tudta jobban megnehezíteni a házigazdák dolgát. Szeptember 19-én, kedden 18.30-tól ismét összecsapnak, ezúttal az Erste Liga-címvédő látogat a Deme László Műjégpályára.

  • Fotó: Háromszéki Ágyúsok
    Fotó: Háromszéki Ágyúsok

A háromszéki gárda az egészségügyi gondokkal küszködő Bíró Ottó nélkül lépett jégre. Az első negyedórában a házigazdák akarata érvényesült, akik a 11. percben a vezetést is megszerezték, Bodó Christopher előkészítését Brance Orbán értékesítette (1–0). A harmad második felében a vendégeknek több lehetőségük volt egyenlíteni, ráadásul kettős emberelőnybe is kerültek, azonban Rinne Rasmus hárította a próbálkozásokat. Az első szünet előtt ismét létszámfölényben támadhattak a narancs-kék mezesek, ám ezúttal sem sikerült élni a kínálkozó lehetőségekkel.

A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította együttes két fórt a második játékrészben is kihagyott, az Erste Liga-címvédő remekül védekezett. A papírforma szerint esélyesebb gyergyószentmiklósi gárda nyomása a 39. percben ismét góllá érett, egy higgadtan felépített támadás végén Sándor-Székely Ottó passzából Fejes Nándor növelte Szilassy Zoltán legénységének előnyét (2–0).

A fiatal székelyföldi jégkorongozókból álló háromszéki csapat a harmadik felvonás kezdetén kivédekezte az emberhátrányt, viszont az 50. percben Brance Orbán lövése Béres Szilárd lába között utat talált a hálóba (3–0). A vendégeknek az utolsó negyedórában több szépítési lehetőségük is volt, ám ezeket a piros-fehér mezesek finn-román kettős állampolgárságú hálóőre hárította. A jobb játékerőt képviselő Erste Liga-győztes az 54. percben végleg eldöntötte a mérkőzést, egy kontra végén Sándor-Székely Ottó átadását Daniel Trancă bevágta a kapuba (4–0).

Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Gyergyói Hoki Klub–Háromszéki Ágyúsok 4–0 (gólszerzők: Brance Orbán 11., 50., Fejes Nándor 39., Daniel Trancă 54.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 302
szavazógép
2023-09-13: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Oltfej egy darabkája: Málnás, a feredő és Zalánpatak tájéka

Mit jelent egy táj? Semmi esetre sem azt a vidéket, amit egy-egy közigazgatási egység határai foglalnak egy ernyő alá. A természet közelében élő ember szélesebbnek érzi a tájat-tájékot, mert ha valamit nem tud pontosan meghatározni, akkor sem mondja, hogy nem tudom, hanem megnevez egy közeli tereptárgyat, sziklát, jeles erdőnevet vagy éppen egy forrást, s rájön a kérdező: tudom, hol van, ez tehát a lazábban megfogalmazott amolyan székely vidéki tájnév is.
2023-09-13: Sport - :

Gondok és sikerek ­Bulgáriában (Motokrossz)

Véget ért a hosszú nyári vakáció és ismét versenygépükre pattantak a háromszéki sportolók, akik az elmúlt hétvégén a motokrossz Balkán-bajnokság negyedik, korteni állomásán mérettettek meg. A bolgár viadalon a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián harmadik lett az MX1-es géposztályban, míg az ozsdolai Ördög Zoltán első volt MX2 Juniorban és második az MX2-es kategóriában.