Elismerő oklevelet kapott Sepsiszentgyörgy városa a Zöld Városok Fórumán.
A múlt héten Brassóban lezajlott háromnapos rendezvényen hazai és európai szakemberek elsősorban önkormányzati vezetőknek, vállalkozóknak és civil szervezeteknek tartottak előadásokat arról, hogy miképpen válhatnak környezetbaráttá a települések, és hat kategóriában osztottak díjakat: a fenntartható tömegközlekedésért, a kerékpározás előmozdításáért, a zöld energia telepítéséért, a fenntartható városi fejlesztésekért, a városi parkok és erdők létrehozásáért végzett erőfeszítések mellett a hulladékgazdálkodás és körforgásos gazdaság terén elért eredményekért is. Ez utóbbi kategóriában nyert Sepsiszentgyörgy is (Fogaras, Gyulafehérvár és Buzău városával együtt). Az oklevelet Tóth-Birtan Csaba alpolgármester vette át, Antal Árpád polgármester pedig közösségi oldalán fejezte ki büszkeségét. Az elöljáró köszönetet mondott a Tega Rt. vállalatnak, hogy gondoskodik a város tisztaságáról, és mindazon városlakóknak, akik „hozzájárulnak ahhoz, hogy tiszta, civilizált, zöld városban élhessünk”. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.