Újabb, közel öt hónapos szünet után tegnap alig 20–25 perces – sorban a huszonharmadik – tárgyalást tartottak a kézdivásárhelyi bíróságon a román állam által a pénzügyminisztérium révén az ozsdolai Láros Közbirtokosság és a helyi földosztó bizottság ellen 2019-ben indított alapfokú perben. Érdemi döntés ezúttal sem született, ismét halasztottak, az ülésvezető bírónő a következő tárgyalás időpontját december 12-ére tűzte ki.
A halasztás okaként a tárgyalást vezető bírónő azt nevezte meg: kérte, hogy a hivatalos felmérést végző Alexandru Țifrea szakértő több, számára nem világos kérdésben adjon egyértelmű választ, illetve egészítse ki az általa összeállított véleményezést, a Láros Közbirtokosság képviselőitől pedig azt kérte, hogy csatolják a perirathoz a helyi és megyei földosztó bizottságnak a visszaszolgáltatást jóváhagyó iratait.
A tárgyaláson az alperes két védőügyvédje, dr. Laczkó-Dávid Géza és Székely János, valamint a pénzügyminisztérium két jogtanácsosa vett részt. A Romsilva állami erdészetet ezúttal senki nem képviselte. A bíróságon Pál István leköszönt közbirtokossági elnök, Lukács Attila, a közbirtokosság munkatársa, a Tekeres Kft. vezetője, Pénzes Ágoston polgármester, a helyi földosztó bizottság elnöke, Borbáth Károly és Vitályos Márton közbirtokossági tag, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos vezető konzul volt jelen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.