Közel egy hónappal, szeptember 29-ig hosszabbította meg a helyi roncsautóprogramba való jelentkezési határidőt a Környezetvédelmi Alap. Az eredeti határidő augusztus 31-e volt, a rendelkezésre álló pénzkeretnek azonban alig egyötödére futott be kérés.
A helyi roncsautóprogramban a legalább 15 éves gépjárműveket adhatják le a tulajdonosaik; cserébe 3000 lejt kapnak, és nem kötelesek új autót vásárolni, mint az országos roncsautóprogramban (de használt autót is csak Euro5-ös szennyezési szinttől kezdődően).
A régi gépkocsik forgalomból való kivonását és a parkolóhelyek felszabadítását célzó kezdeményezés Sepsiszentgyörgyön indult 2021-ben, az idén azonban országossá vált, és némiképp módosult is: most már csak magánszemélyek adhatják le így az autóikat, és ők is csak egy online felhasználói fiók létrehozása után, a megadott időtartamon belül. (Amíg csak Sepsiszentgyörgyön működött a program, jogi személyek is élhettek vele, élőben is lehetett intézkedni, és határidőhöz sem volt kötve a kérések leadása.) Ennek ellenére így is szép számban volt jelentkező: az augusztus elsejétől – az immár központosított helyi roncsautóprogram rajtolásától – eltelt 30 nap alatt 85 kérést adtak le (az előző fél évben 192-t), ám ezzel a rendelkezésre álló keret negyede sem fogyott el, még 415 kiselejtezhető autóra maradt pénz. A 3000 lejből egyébként 2400-at ad a környezetvédelmi minisztérium, 600-at pedig a helyi önkormányzat tesz hozzá.
Sepsiszentgyörgyön két év alatt több mint 1200 régi kocsit vontak ki a forgalomból a helyi roncsautóprogrammal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.