A másodosztályú női kézilabda-bajnokság 2023–2024. évi idényében a megyeszékhelyi Sepsi-SIC először játszik hazai környezetben. Az A-divízió második fordulójában a Carmen Cartaș és Eugen Ciulei irányította sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap 13 órától az Unirea Dobroești ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban.
A sepsiszentgyörgyi csapat az első fordulóban könnyed győzelmet aratott a Spartac Bukarest otthonában (32–11), míg az Unirea Dobroești hazai környezetben szenvedett vereséget a CSM Unirea Slobozia együttesétől (37–27). A bajnokság második körét megelőzően a Sepsi-SIC második a táblázatban, az Ilfov megyei alakulat pedig az ötödik helyen áll.
„Az első mérkőzés nem okozott nekünk gondot, a győzelem segíti a csapat hozzáállását. Nagyon sok lövést elhibáztunk, a következő időszakban ezen mindenképp javítanunk kell. Fiatal együttes vagyunk, a lányok többsége az első idényét tölti a felnőttek mezőnyében, sőt, akadnak olyanok is, akik még utánpótlásban játszanak. Időre van szükségünk, hogy összeszokjunk, ezen teljes gőzzel dolgozunk, reméljük, hogy minél hamarabb sikerül. Az első hazai meccs biztosan nehezebb lesz, az Unirea Dobroești ígéretes játékosokkal rendelkezik. Elszántságra és koncentrációra van szükségünk, hogy győzzünk” – fogalmazott Carmen Cartaș.
A zöld-fehér mezes csapat játékoskerete egészségügyi gondok miatt nem teljes, Elena Popica az utolsó felkészülési mérkőzésen térdszalag-szakadást szenvedett, így műtétre kényszerült. A vasárnapi mérkőzésen kérdéses a térdsérüléssel bajlódó kapus, Ana Dulgheriu, valamint a beálló, Ana-Maria Samson és az irányító, Márton Evelyn játéka is.
A második forduló programja: CSM Slatina–Spartac Bukarest (vasárnap, 11 óra), CSM Unirea Slobozia–Activ Prahova Ploiești (vasárnap, 11 óra), Sepsi-SIC–Unirea Dobroești (vasárnap, 13 óra), a CSU Neptun Constanța szabadnapos. (miska)