Elhalálozás
„Amikor Isten látta, / hogy az út túl hosszú, / a domb túl meredek, / a lélegzés túl nehéz lett, / átölelt és azt mondta: gyere haza.”
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyajtai
özv. BENEDEK ILONA
(szül. TÓTH)
életének 92.,
özvegységének 36. évében
csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2023. szeptember 19-én, kedden 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a nagyajtai temetőben.
Részvétfogadás hétfőn 18 és 20 óra között, illetve a református temetési szertartás kezdete előtt egy órával a nagyajtai ravatalozóházban.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.
A gyászoló család
1118445
Részvét
Megrendüléssel értesültünk osztálytársunk,
SZTOLYKA LAJOS haláláról. Őszinte részvéttel kívánunk vigasztalódást az övéinek.
A sepsiszentgyörgyi Magyar Nyelvű Fiú- és Leánylíceumban 1953-ban és 1954-ben végzett osztálytársai
4752/b
Őszinte együttérzésünket fejezzük ki Sztolyka Ilonka tanárnőnek férje elhunyta alkalmából.
A Pedagógiai Iskolában 1955-ben végzett osztálytársai
4330079
Megemlékezés
Megpihent szíved, szemed álomba merült, / Felszállt lelked, angyalok közé került. / Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz. / Igaz, nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz.
Fájó szívvel emlékezünk GYÖRGYICZE GÁBORRA halálának 4. évfordulóján.
Özvegye, fia, menye
és két unokája
1118444
Egy nap életed hirtelen véget ért, bánatot ránk hagyva, örökre elmentél. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, soha nem halványul szívünkben emléked.
Fájó szívvel emlékezünk az árkosi KISGYÖRGY FERENCRE halálának hatodik hetében. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
1118437
Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk BARTA EDITRE
(szül. DEÁK) halálának első évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerető családja
4330081
Az élet csendesen megy tovább, de a fájdalom elkísér bennünket egy életen át. Megcsillan egy könnycsepp a szemünkben, nincs olyan nap, hogy ne jutnál eszünkbe. Búcsú nélkül mentél el, nem szóltál egy szót sem hozzánk. Fájó szívvel emlékezünk édesanyánkra, a bölöni születésű ILYÉS BORBÁLÁRA halálának első évfordulóján. Emléke legyen áldott,
pihenése csendes.
Szerető lányai
és azok családja
4330051
Minden másképp lenne, ha velünk lennél, / Ha szólnál hozzánk, ha ránk nevetnél. / Elvitted a fényt, a meleget, / Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a szentkatolnai
id. FEJÉR GYÖRGYRE halálának harmadik évfordulóján. Adjon a jó Isten csendes nyugalmat.
Bánatos özvegye, gyermekei és azok családja
4330056
Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, / De emléked szívünkben örökre megmarad. / Szerető szíved pihen a föld alatt, / Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat. Fájó szívvel emlékezünk az étfalvazoltáni
KŐMÍVES KELEMENNÉ ERZSÉBETRE halálának első évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
4330080
Egy percig még ha láthatnám, / Ezért mindenem odaadnám. / Szavakba önteni nem lehet, / Egy darab a szívemből elveszett. Szeretetét, jóságát örökre szívembe zárva emlékezem drága édesanyámra, a kökösi
KOVÁCS EMMÁRA
(szül. RÁCZ), akit 17 éve kísértünk utolsó útjára. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Lánya
4330082