Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy körülbelül két hét múlva a koronavírusos esetek száma csökkenni fog, és a maszk viselését nem teszik újra kötelezővé. Mindezt annak kapcsán nyilatkozta a tárcavezető, hogy jelenleg naponta 2000 új fertőzéses esetet regisztrálnak.
Rafila szerint ez jelentős szám, amely miatt tanácskozást is összehívott a kórházak és a megyei egészségügyi igazgatóságok vezetőivel. Elmondta, hogy a kórházakban elegendő ágy van a COVID-betegek kezelésére. A helyzetet szerinte megkönnyíti, hogy a jelenleg terjedő koronavírus-mutációk nem okoznak súlyos megbetegedést, illetve a lakosságban is kialakult egy fajta immunitás. A krónikus betegek figyelmét viszont felhívta arra, hogy tünetek esetén mielőbb forduljanak a háziorvosukhoz.
A koronavírus mutációira kifejlesztett, hazai készletekben lévő oltásról a miniszter elmondta, hogy a vakcinát főként a társbetegségekben szenvedő személyeknek ajánlják. Hozzátette: mivel az oltásból kevés fogy, a minisztérium azt fontolgatja, hogy tegyék hozzáférhetővé a patikákban is.
Az egészségügyi minisztérium tegnapi tájékoztatása szerint szeptember 11-e és 17-e között 11 226 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, ezek közül 3583 esetben újrafertőződést mutattak ki. Jelenleg 967 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, intenzív terápiás ellátásra 63 beteg szorul, közülük 40-en oltatlanok. A kórházban kezelt koronavírusos páciensek között 212 kiskorú van, heten közülük intenzív terápiás ellátásra szorulnak.
Az elmúlt héten 18 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Egy áldozat a 30 és 39 év közötti, egy a 50 és 59 év közötti, négy a 60 és 69 év közötti, kilenc a 70 és 79 év közötti korosztályhoz tartozott, háromnak az életkora meghaladta a 80 évet. Csak egyiküknek nem volt valamilyen társbetegsége, öten be voltak oltva koronavírus ellen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.