A háromszéki csapatnak második nekifutásra sem sikerült borítani a papírformát a remek játékerőt képviselő Gyergyói Hoki Klub ellen. Az Ágyúsok ezúttal hazai közönség előtt szenvedtek 4–0 arányú vereséget az Erste Liga-címvédőtől. A narancs-kék mezesek a bajnokságban legközelebb ismét Szilassy Zoltán legénységével játszanak, pénteken 18.30-tól idegenben lépnek jégre.
A lehető legrosszabbul kezdődött a mérkőzés a házigazdák számára, ugyanis már az első percben gólt kaptak, figyelmetlenségüket kihasználva Fejes Nándor előkészítését Sébastien Sylvestre értékesítette (0–1). Nem sokkal később sikerült kivédekezni az emberhátrányt a komoly játékerőt képviselő riválissal szemben. A háromszéki csapat a megilletődött kezdés után némileg magára talált, néhányszor sikerült veszélyeztetnie, azonban Rinne Rasmus hárította a lövéseket.
A hazai csapat figyelmetlensége miatt a második harmad elején a vendégek ismét betaláltak, Orbán Brance passzából Bodó Christopher iratkozott a gólszerzők közé (0–2). A háromszéki együttes Horváth Pál szabálytalansága után négy percig emberhátrányban játszott, ezúttal viszont a tapasztalt rivális kihasználta a fórt, a 29. percben Császár Hunor indítása után Daniel Trancă volt eredményes (0–3). Az Ágyúsok a folytatásban többször is létszámfölénybe kerültek, ráadásul a szünet előtti percekben öt a három ellen rohamoztak, azonban így sem tudtak szépíteni.
A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította gárda dolgát az utolsó felvonás elején újabb emberhátrány nehezítette, ám ezúttal megúszták kapott gól nélkül. Az Erste Liga-győztes az 51. percben tovább növelte előnyét, Sébastien Sylvestre átadásából Fejes Nándor továbbított a hálóba (0–4). Bár a hajrában küzdöttek a szépítésért, Rinne Rasmus megakadályozta őket, így a háromszéki csapatnak a második mérkőzésén sem sikerült betalálnia.
Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Klub 0–4 (gólszerzők: Sébastien Sylvestre 1., Bodó Christopher 21., Daniel Trancă 29., Fejes Nándor 51.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.