A válogatott-szünet után a 3. forduló küzdelmeivel folytatódik a teremlabdarúgó 1. Liga, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC pedig szombaton 17 órától a West Déva együttesét fogadja a Sepsi Arénában.
A tabella harmadik helyén álló Sepsi-SIC az élvonalbeli bajnokság első fordulójában 6–3-ra nyert a vendég Mausoleul Mărăşeşti ellen, két hete pedig a Luceăfarul Buzău otthonában győzedelmeskedett 7–3-ra (6 pont). A West Déva egy sikerrel és egy vereséggel a rangsor hatodik helyén érkezik Háromszékre (3 pont), miután a pontvadászat előző körében háromgólos hátrányból felállva, óriási meglepetésre 5–4-re verte a hozzá látogató FK Székelyudvarhelyt. A szentgyörgyi és dévai gárda erdélyi rangadóját szombaton 17 órától a megyeszékhelyi Sepsi Arénában rendezik meg.
„A West a két dévai csapat közül a gyengébbik, de oda kell figyelnünk rá, hiszen az előző fordulóban megviccelték az Udvarhelyt. Fiatal futsalosok mellett tapasztalt játékosokból áll össze a csapat, így mindenképp komolyan kell venni őket, még úgy is, hogy papíron mi vagyunk a jobbak. Az eltiltott Veress Botondra nem számíthatunk ezen a meccsen, a többiek egészségesek és nagyon várják a szombati párharcot. Fel vagyunk készülve a találkozóra, és bízom abban, hogy újra nyerni tudunk hazai közönség előtt” – nyilatkozta érdeklődésünkre Máté József, a zöld-fehérek másodedzője.
A 3. forduló mérkőzései: * szombaton: Sepsi-SIC–West Déva (17 óra) * vasárnap: FK Székelyudvarhely–Simándi Sólymok (11 óra) * hétfőn: Dévai VSK–Galaci United (18 óra), Temesvári CFR–Luceafărul Buzău (18 óra), Marosvásárhelyi VSK–Mausoleul Mărăşeşti (18 óra). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.