A megfogyatkozott, de kitartó dalárda tagjai úgy keltünk útra, mint a vándorfecskék, első állomásunk Nagyenyed volt. Borbándi András magyarlapádi református lelkész nagy szeretettel, odaadással mutatta be a város jelentősebb magyar vonatkozású helyeit.

Így vettük sorra a református vártemplom várfalán álló emlékművet, amely az Axente Sever vezette román parasztsereg 1849. januári vérengzésének állít emléket. A január közepéig tartó vérengzésben a város mintegy nyolcszáz – többségében magyar – polgára halt meg. A vártemplomot renoválása miatt nem tudtuk belülről megtekinteni. Viszont az Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelt nagyenyedi katolikus templomot igen, hisz jó ismerősünk ft. Msgr. Szász János pápai káplán, tb. kanonok, plébános úr, aki nagy szeretettel nyitotta meg a templom ajtaját, mesélt a barokk templom múltjáról. A templom mellett található a minoriták rendháza, amelyet 1745–1757 között építettek, és a mai formáját 1896-ban nyerte el.

A következő állomás a híres Nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium volt. Megállva a fejedelmi család bejárat felett található címere előtt, megismerhettük a nevezetes intézmény létrejöttének körülményeit. A történelem akárhányszor hozott is romlást, Nagyenyed mindig felvirágzott – hazai, valamint európai támogatást élvezve, az építő szándék ezúttal is felülírta a rombolást (1704, 1784, 1849 után az államosítás hozta pusztulást). A kollégium pedig az erdélyi kereszténységet, a magyar protestantizmust és értelmiséget volt hivatott építeni, éltetni.

A hosszú múlt felidézése után a tiszteletes úr irányításával érkeztünk meg Magyarlapádra, ahol a református egyházközség és az Ethnika Kulturális Alapítvány által működtetett intézményben szállásoltak el. A közös előadásra a Varga-kerti nevet viselő csűrben került sor. Elsőként dalárdánk mutatta be műsorát, bordalokat, népdalfeldolgozásokat énekelt a lelkes közönségnek. Ezt követően a helyi református női kórus magyarlapádi régi és új stílusú népdalokkal gazdagította a programot. Az est fénypontja, amire jogosan büszke a község lakossága, a magyarlapádi Rapó Néptáncegyüttes műsora és a Piros Pántlikás zenekar volt.

A bensőséges előadás ünnepi vacsorával zárult, és a végén, nagy meglepetésünkre, a zenekar is rázendített, a magyar népdalokat pedig nem lehetett csendben hallgatni, mi is lelkünkből énekeltünk.

Vasárnap még az ünnepi istentisztelet előtt a tiszteletes úrtól megtudhattuk, hogy létezik szakállszárító padsorlefödés, amely a főbejárat mellett helyezkedik el. Itt várakoznak a férfiak a lelkész érkezésére, és a harmadik harangszóra együtt vonulnak be a templomba. De bemutatta a templom bejárati faragott kapuját, a gyülekezetet, valamint egy vályogházat, amelynek belsejét régi kézimunkák, képek, emléktárgyak gyarapítják és némán tesznek vallomást e magyar közösség múltjáról. A tavaly felújított templom történetéről megtudhattuk, hogy több építési korszak jellemzi. Az 1200-as években épült, majd a tatárok dúlása után újjáépítették. A tornyot 1866–1870 között csatolták az épülethez. A történelmi jelentőségét tükrözi a templom falán látható apostoli kereszt, de erről árulkodnak a freskók, díszítések, a több mint 500 éves harang Szűz Mária imádkozzál érettünk latin nyelvű felirattal.

Az istentiszteleten Borbándi Erika tiszteletes asszony prédikációját hallhattuk, kiemelte a szeretet és példaadás fontosságát a mai társadalomban. Az igehirdetés után a közönség könnyezve fogadta és hallgatta végig műsorunkat. Zárásként egy kis ajándékkal viszonoztuk a találkozás örömét, a hálaadás jeléül pedig elénekeltük a 90. zsoltárt és himnuszainkat.

Az ünnepi ebéd után sem hiányozhatott az ének, amellyel megköszöntük a konyhán szorgosan tevékenykedő háziasszonyok finom főztjét, a házigazdák szeretetteljes, gazdag vendégfogadását. Közöttük Sipos Ferenc főgondnoknak, aki az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökeként, de a Piros Pántlikás néptánczenekar prímásaként, Magyarlapád mindeneseként gondoskodott rólunk.

Jakab Árpád