Nem volt zökkenőmentes versenyhétvégéje a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztiánnak, aki az MX1-es géposztályban egy esés és technikai gondok miatt csak a harmadik helyen fejezte be a román motokrossz-bajnokság 3., marosvásárhelyi fordulóját.
A hétvégén Marosvásárhely adott otthont a román motokrossz-bajnokság 3. fordulójának, amelyen a sepsiszentgyörgyi Sugás Motoros Klub színeiben Tompa Krisztián mellett másik három versenyző is érdekelt volt. Az MX1-es géposztályban harcoló Tompa összetettben a harmadik lett és 5 pont előnnyel még vezeti kategóriája pontversenyét.
„Az első futam első körének végén nagyot estem, többek között a fejem is megütöttem, a testem minden porcikája fájt, de dobogós helyen intettek le. A második futamban is jól rajtoltam, ám ezúttal technikai gondjaim adódtak, és meg kellett állnom. Az utolsó helyről verekedtem vissza magam az élmezőnybe, s nagy nehezen ismét harmadik lettem” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tompa, aki még nem tudja, hogy ott lesz-e a magyar bajnokság hétvégi zárófutamán.
Krisztián csapattársai közül Szabó-Bokor Bence (MX85) a negyedik, Ioan Chiujdea (MX2 Junior) a második, míg Mocan Zakariás (MX2 Amatőr) a harmadik helyen fejezte be a marosvásárhelyi megmérettetést.
Eredmény: * MX1: 1. Geogre Căbăl (Zernesti Jitsu, Husqvarna), 2. Técsi László (magyar, KTM), 3. Tompa Krisztián (Sugás Motoros Klub, Yamaha) * MX2 Junior: 1. Nichita Novoidarschii (Zernesti Jitsu, KTM), 2. Ioan Chiujdea (Sugás MK, Yamaha), 3. David Movileanu (Temesvári MotoBike, KTM) * MX85: 1. Liviu Jigmond (Lugosi Moto Extrem, Yamaha), 2. Mark Ioviță (Temesvári VN, Husqvarna), 3. Becze-Csillag Vince (Bukaresti Steaua, Yamaha), 4. Szabó-Bokor Bence (Sugás MK) * MX2 amatőr: 1. Balázs István (Marosvásárhelyi Juvenes, Honda), 2. Paul Papuc (Marosvásárhelyi Motor Tehnic, Yamaha), 3. Mocan Zakariás (Sugás MK, Yamaha). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.