Nagy D. István
Szónoki kérdés ugyan, de attól még jogos: mikor jutunk el végre oda, hogy romániai nemzeti kisebbségként ne kelljen időről időre keserű szájízzel vagy éppen háborogva tudomásul vennünk, hogy a polgárokkal szemben semleges állam – sajnos nem a törvény betűjében rögzített államszerkezet, hanem az önkényes hatalom mindenkori gyakorlóinak – egyik kedvenc szórakozása, ha időközönként belénk rúghat?
Akár annak árán, hogy önmagából is bohócot csinál, nevetség tárgyává válik.
Igen jó példája a fennálló helyzet visszásságának a Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és Kalmár Ferenc, a magyar kormány szomszédságpolitika-fejlesztésért felelős miniszteri biztosának sepsiszentgyörgyi látogatását beárnyékoló, a prefektúra, azaz a román kormány helyi képviseletének épülete előtti hétfő délutáni incidens. A két anyaországi közszereplő egy, az őshonos európai nemzeti közösségekről szóló kerekasztal-beszélgetésre érkezett a városba, a látogatás részeként ugyanakkor felkeresték a jelenleg a prefektúra székhelyéül szolgáló egykori Fogolyán-házat, és koszorút helyeztek el az épület falán található, a család emlékét őrző táblánál. Illetve csak tették volna, ha a rend egyik árgus tekintetű őre, a bejáratnál szolgálatban lévő csendőr nem tekinti úgy, hogy törvénytelenséget követnek el, hiszen tudomása szerint Romániában még egy koszorú részeként sem lengedezhet piros-fehér-zöld textília állami épületen. És ezen meggyőződésében hajthatatlannak bizonyult, így végül a koszorú a szalagok nélkül került a helyére.
Csak feltételezhetjük, hogy az egyenruhás úriember elégedetten töltötte a szolgálata fennmaradt óráit, elvégre tette a dolgát, megvédte a törvényes rendet. A gond csupán az, hogy nagy eséllyel túlkapást követett el, tévesen járt el, ráadásul intézkedésével – a román állam képviselőjeként – alaposan megsértette egy másik ország közméltóságait, illetve a helyi magyar közösséget is megalázta, rendreutasította. Dühítő tettével ugyanakkor a román államot is nevetségessé tette, már csak azáltal is, hogy kínos helyzetbe – bocsánatkérés, magyarázkodás – sodorta a kormány helyi képviselőjét, a prefektust.
Érdekes lenne tudni, hogy az egyenruhás úriember ugyanilyen szigorral és határozottsággal lépett volna fel akkor is, ha netán valamely más ország közszereplője helyezi el az állama nemzeti színű szalagjával díszített koszorút? Nagy valószínűséggel továbbra is szerényen, csendesen üldögélt volna a fülkéjében, eszébe se jutott volna intézkedni, szalagokat levetetni.
Sajnos, hozzászokhattunk, hogy a zászlók, szimbólumok tekintetében egyedül a magyar vonatkozásúak hatnak vörös posztóként a román állam képviselőire. Nyilván mindez a kétezer éves köztudott toleranciájuk és általában a nemzeti kisebbségek iránti hatalmas tiszteletük kifejeződéseként. Erre egyébként igen büszkék, és gyakran emlékeztetnek rá minket, ha netán szóba hoznák jogainkat vagy hasonló zavaró ügyeket. Az pedig a legkevésbé sem bolygatja meg a nyugalmukat, hogy a sepsiszentgyörgyi és a hasonló esetek éppen ezekre cáfolnak rá bőven. Elvégre az évezredes elnéző, el- és befogadó viszonyulásokat holmi elszigetelt esetek nem befolyásolhatják.
Borítókép: Kulcsár-Terza József. Fotó: Bedő Zoltán
