A címvédő sepsiszentgyörgyi csapat tegnap hibákkal tarkított mérkőzésen játszott döntetlent az FC Hermannstadt vendégeként a Román Kupa csoportkörének első fordulójában. A háromszéki együttes a szünet után tizenegyesből szerzett vezetést, azonban a nagyszebeni gárda hamar egyenlített, az utolsó fél órában pedig nem változott az eredmény.
Jobban kezdte a találkozót a hazai együttes, már az 5. percben vezetést szerezhetett volna, egy előrevágott labdával Alexandru Oroian tört kapura, azonban lövését blokkolta Mihai Bălașa, majd az ismétlést Alessandro Murgia fölé továbbította. A folytatásban Liviu Ciobotariu kényszerű cserét hajtott végre, mivel Denis Ciobotariu combsérülést szenvedett, helyére Ion Gheorghe lépett pályára. A kiegyensúlyozott, viszont alacsony színvonalú első félidőben a nagyszebeni együttes némileg veszélyesebb volt, szöglet után Rúben Fonseca a keresztlécre fejelt. A vendégektől csak Marius Ștefănescu került helyzetbe, akinek mindkét lövését hárította Vlad Muțiu.
Szünet után tizenegyeshez jutott a címvédő, Murgia szabálytalankodott Bălașa ellen, ezért a VAR segítségével a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Cosmin Matei értékesített (0–1). A Hermannstadt szintén pontrúgásból egyenlített, a 65. percben Petrișor Petrescu szögletét Niczuly Roland kiöklözte, Gabriel Iancu visszafejelte a labdát, Florin Bejan pedig a jobb alsóba csúsztatott (1–1). A hátralévő időben kiegyenlített küzdelem zajlott, aztán a végjátékban a háromszéki kapus két védése is kellett ahhoz, hogy maradjon a döntetlen. A vendégek emberhátrányban fejezték be a mérkőzést, ugyanis a felnőttcsapatban bemutatkozó Denis Rența megkapta a második sárga lapját.
Román Kupa, csoportkör, 1. forduló: FC Hermannstadt–Sepsi OSK 1–1 (0–0).
Nagyszeben, városi stadion. Vezette: Cătălin Buși (Râmnicu Vâlcea). Hermannstadt: Muțiu – A. Oroian, Antoche, Bejan, Medina – Biceanu (Alhassan, 70.), Murgia (Sota, 69.) – Petrescu (Neguț, 69.), Iancu (Paraschiv, 78.), Ciubotaru (Bucuroiu, 85.) – Fonseca. Vezetőedző: Marius Măldărășanu. Sepsi OSK: Niczuly – Ciobotariu (Gheorghe, 14.), Bălașa, Niňaj, Ștefan – Rența, Alimi – Damașcan (Varga, 68.), Matei (Kallaku, 69.), Ștefănescu – Šafranko (Rondón, 89.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Gólszerzők: Bejan (65.), illetve Matei (53. – tizenegyesből). Sárga lap: Antoche (52.), Murgia (59.), illetve Gheorghe (57.), Rența (67., 90+7.), Kallaku (75.), Alimi (90+8.). Kiállítva: Rența (90+7.).
További eredmények, A-csoport: Pécskai Progresul–FC Petrolul Ploiești 1–2 (gólszerzők: Abdullahi 43., illetve Roman 19. – tizenegyesből, 55.), Vajdahunyadi Corvinul–Chindia Târgoviște 2–0 (gsz.: M. Coman 4., Neacșa 59. – tizenegyesből). A csoport állása: 1. Vajdahunyadi Corvinul 3 pont, 2. FC Petrolul Ploiești 3, 3. Sepsi OSK 1, 4. FC Hermannstadt 1, 5. Pécskai Progresul 0, 6. Chindia Târgoviște 0.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.