Megtörték a jeget a Háromszéki Ágyúsok, ugyanis kedden megszerezték első góljaikat az idényben, viszont az Erste Liga-címvédő Gyergyói Hoki Klub negyedik nekifutásra is begyűjtötte a három pontot a román bajnokságban, miután 4–2-re nyert a székelyföldi játékosok alkotta háromszéki csapat ellen a Deme László Műjégpályán.
A vendégek már az 5. percben vezetést szereztek, Orbán Brance lövése a lábak között utat talált a hálóba (0–1). A folytatásban Bíró Ottó végleges kiállítása után kettős emberhátrányba került a hazai csapat, ezáltal az Erste Liga-címvédő növelte előnyét, a 13. percben Vincze Péter bombázott a kapuba (0–2). Ezt követően az Ágyúsok kétszer a kapuvasat is eltalálták, majd nem sokkal később értékesítették a kettős létszámfölényt, Részegh Zsolt jegyezte az első találatot az idényben (1–2).
A második harmad elején a hazai együttes nem használt ki egy fórt, ezt azonban kisvártatva az Erste Liga-győztes megbüntette, korongszerzést követően Szigeti Ákos a bal alsóba továbbított (1–3). Az Ágyúsok létszámfölényben faragtak a hátrányukból, a 33. percben egy ellentámadás végén Horváth Pál előkészítését Gecse Olivér váltotta gólra (2–3). A szünet előtt a piros-fehér mezesek visszaállították a kétgólos különbséget, a 38. percben ismét Vincze Péter volt eredményes (4–2).
Az utolsó felvonásban bátran támadott a háromszéki gárda, azonban a rivális hatékony volt a védekező harmadban, amikor pedig a házigazdák helyzetbe kerültek, Demeter Arnold hárította a lövéseket. Az Ágyúsok néhány perccel a mérkőzés vége előtt emberelőnyben rohamoztak, amelyet ezúttal nem tudtak gólra váltani. A hajrában a szakmai stáb időt kért, majd a hátralévő részben levitték a kapust, azonban a vendégek az utolsó 75 másodpercet kivédekezve behúzták az újabb győzelmet.
Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Klub 2–4 (gólszerzők: Részegh Zsolt 16., Gecse Olivér 33., illetve Orbán Brance 5., Vincze Péter 13., 38., Szigeti Ákos 29.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.