Legkevesebb 169 izraeli katona esett el a szombat óta tartó összecsapásokban a terrorista erőkkel – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő tegnap. Az összecsapások folytatódnak, a Gázai övezet szomszédságát zárt katonai területté nyilvánították.
„A területre való belépés szigorúan tilos és komoly biztonsági kockázattal jár” – nyilatkozta a katonai szóvivő. A folyamatos harcok, rakétatámadások és betörési kísérletek árnyékában megkezdődtek a temetések is Izraelben. A helyi szokások szerint a temetéseken a rokonok és a barátok mellett részt vesznek a távolabbi ismerősök is. Tegnap jelentős tömegek gyűltek össze a temetőkben Izraelben.
Tegnap délben is több alkalommal lőttek rakétákat a dél-izraeli települések felé a Gázai övezetből, megszólaltak a légvédelmi szirénák az övezettel északról szomszédos Askelonban és az övezet nyugati szomszédságában számos ponton.
Az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ciszjordániai vezetősége felszólította a terrorszervezet ciszjordániai tagjait és szimpatizánsait, hogy tartsanak a Hamászt támogató felvonulásokat, és próbáljanak összetűzésbe kerülni a Ciszjordániában lévő izraeli katonákkal.
Közben az Izraeli Nemzeti Bank olyan pénzügyi tranzakciókat azonosított, melyeket Gázába hurcolt túszok hitelkártyáival végeztek. A bank bejelentette, hogy befagyasztják a túszok bankszámláit. Szombat reggel óta mintegy 150–200 izraelit, katonákat és civileket, nőket és gyerekeket hurcoltak el az övezet környékéről Gázába. Szombat óta estek a részvényárfolyamok a tel-avivi tőzsdén. A hétvégi terrortámadás különösen súlyos gazdasági károkat okozott a Gázát körülvevő térségben. Az övezet szomszédságában több ipartelep, számos gyár is működött, amelyeket károsan érint a háborús helyzet. Izrael egész területén zárva van számos ipari és kereskedelmi intézmény a mozgósítások miatt. A katonai rádióban elhangzott, hogy súlyos károk érik a Gáza környéki mezőgazdasági termelést is, ahol nem csak az emberek szenvednek; sokfelé napok óta nem tudták megetetni az állatokat, s a tehenészetekben nem lehetett megfejni a teheneket. A The Marker című gazdasági lap szerint várhatóan egy héten belül eltűnik a boltok polcairól a baromfi. Az ellátás összeomlását az okozza, hogy a vágóhidakon főként Ciszjordániából bejáró arab vendégmunkások dolgoznak, akik a háború kezdete óta nem tudták felvenni a munkát, mert lezárták a határt. A szokásos kapacitás tíz százalékával működnek a vágóhidak.
Különösen rossz a helyzet a légi közlekedésben, mert számos külföldi légitársaság szombat óta törölte legtöbb izraeli járatát. Ezért külföldön rekedtek izraeliek tízezrei, köztük az azonnali behívóparancs alapján mozgósított tartalékosok is. Az izraeli légitársaságok is kénytelenek csökkenteni járataik számát egyrészt a pilóták katonai behívása miatt, másrészt, mert külföldi üzemeltető cégektől függnek, melyek jelenleg nem kívánnak Izraelbe repülőket küldeni.