Október 13-án, pénteken mutatja be első darabját a nemrég új alapokra helyezett, az új évadtól kezdődően a Vigadó Művelődési Központ keretében működő színtársulat. Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát adják elő. A részletekről Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója és Kányádi Szilárd rendező sajtótájékoztatón számolt be.
Ez lesz az új színház első darabja, és a kőszínházi működés struktúrájához szorosan kapcsolódik az a bérletrendszer, amelynek keretében bemutatásra kerül ez az előadás – mondta felvezetőként Lung László Zsolt. „Az előadás rendezője Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín színész-rendezője, őt hívtuk meg, hogy a jelen pillanatban alkalmazásban lévő színészeinkkel ezt a darabot összehozza” – mondotta az igazgató.
Kányádi Szilárd kifejtette: megtiszteltetés számára, hogy erre a feladatra felkérték, és egy új struktúrájú, megújult színház első darabját rendezhette. „Molnár Ferenc A testőr című darabjáról van szó, az elmúlt napokban sokat beszéltünk egymás között róla, próbáltuk megfejteni, mi is ez. Röviden összefoglalva nem más, mint egy gyönyörű megfogalmazása annak, hogy miként lehet körbejárni a szerelmet. Mit vagyunk képesek megtenni érte, hogy megtartsuk, ne veszítsük el, és ha lehet, akkor újraélesszük, amennyiben úgy érezzük, hogy kezd kifakulni. Ezt a kérdéskört járja körül úgy, hogy közben nem feledkezik meg a közönségről, és hat arra a központra is, amely a nevetésünkért felel” – mondotta a rendező, aki egyúttal a közönségről is beszélt, illetve üzent a sajtón keresztül. „Ez a színház sokadjára is újraalakult, átalakult és nem hagyja magát, hihetetlenül nagy harcos. Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor volt lehetőségem itt dolgozni, egy teljesen más állapotban lévő intézménnyel találkoztam. Azóta sok víz lefolyt mindenhol, de ez a színház még mindig tartja magát. Azt hiszem, bátran kijelenthetem: igazán büszkék lehetnek a kézdivásárhelyiek erre az intézményre, arra, hogy van színházuk, és megbecsülhetik azáltal, hogy bérletet, illetve jegyet váltanak az előadásokra” – hívta fel a figyelmet Kányádi Szilárd. Kifejtette: bár kevesen vannak az Udvartér Teátrumnál, de az a munka, amelyet befektetnek a színház munkatársai, a Vigadó személyzete, az hihetetlen. „Éppen ezért nem lehet elégszer elmondani, hogy ezt a munkát úgy lehet igazán megbecsülni, ha jelen van a mindenkori közönség, eljön és kíváncsi” – summázott.
A következő bérletes előadást november 17-én mutatják be, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bódi Attila Lázadni veletek akartam című darabját láthatja a közönség. Az Udvartér Színház több bérletkonstrukciót is kínál a helyi, emellett pedig a kovásznai és a brassói színházkedvelő közönségnek, ezekről lapunk 16. oldalán olvashatnak bővebb tájékoztatást.