Magyarország megkerülhetetlen tényező, amikor az Európai Unió (EU) nyugat-balkáni bővítéséről van szó, ezért is fontos, hogy köztársasági elnöki szinten itt lehetünk – hangsúlyozta Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke tegnap az úgynevezett Berlini folyamat csúcstalálkozóján, amelyen először vett részt Magyarország.
Végre Magyarország is csatlakozhatott a Berlini folyamathoz, és a legmagasabb szinten mondhatjuk el Magyarország álláspontját, amely egyértelműen az EU nyugat-balkáni bővítése mellett szól – nyilatkozta Novák Katalin. Hozzátette: végre itt is elmondhatjuk, hogy az EU bizony elmulasztotta a házi feladatát, hiszen ezeknek az országoknak már rég az EU-hoz kellett volna csatlakozniuk. Magyarországnak és az EU-nak is szüksége van a nyugat-balkáni régióra és a stabilitásra a térségben, hiszen a Nyugat-Balkán stabilitása nélkül nem lehet biztonságos Európa, így Magyarország sem.
A köztársasági elnök elmondta: azért is érkezett a csúcstalálkozóra Edi Rama albán kormányfő meghívására, hogy elmondja, Magyarország mindent meg fog tenni a mielőbbi nyugat-balkáni csatlakozásáért, és amikor Magyarország tölti be az EU soros elnökségét, fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot.
Idén Tiranában tartják a nyugat-balkáni térség országainak együttműködését és az európai uniós integrációját szolgáló úgynevezett Berlini folyamat csúcstalálkozóját. A Berlini folyamatot 2014-ben hozták létre az Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból, Montenegróból, Észak-Macedóniából és Szerbiából álló nyugat-balkáni hatok (WB6) magas rangú hivatalos képviselői és a Berlini folyamatot fogadó országok képviselői közötti magas szintű együttműködés platformjaként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.