A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 38,65 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 27,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által tegnap délután közreadott hivatalos részeredmények szerint.
A PKW a szavazókörök 46,34 százalékában feldolgozott eredmények alapján ismertette az adatokat. A harmadik helyen a szavazatok 14,38 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út áll. Az adatok szerint átlépi még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,15 százalékával az Új Baloldal, valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció is, amely 7,36 százalékon áll. A végeredmény ismertetése mára várható.
A szavazás alapján az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választják meg. A szenátusi szavazókerületek 34,3 százalékos feldolgozottsága alapján az ország keleti felében inkább a PiS jelöltjei, a nyugatiban részben az ellenzék nyerte meg a választást. A PiS szerezte meg a legtöbb szavazatot, de elemzők szerint még a szélsőjobboldali Konföderációval együtt sem lesz meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége, még akkor sem, ha Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt mint a legnagyobb frakció képviselőjét kéri fel kormányalakításra Andrzej Duda köztársasági elnök. Valószínűleg az ellenzéki erők alkotnak kormányt Donald Tusk volt miniszterelnök vezetésével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.