Elkészült az a megvalósíthatósági tanulmány, melyet Sepsiszentgyörgy önkormányzata rendelt meg a városközpont egyik fontos csomópontja, a Szent György tér forgalomszervezése kapcsán; a városi képviselő-testület egyik ülésén már rá is bólintottak a városatyák. A tanácshatározatként formát öltött elképzelés szerint növelnék a gyalogosok és kerékpárosok rendelkezésére álló felületet a Sugás Áruháztól a belvárosi református templomig tartó részen, az 1918. december 1. és a Nicolae Bălcescu utcák kereszteződésénél pedig körforgalmat is kialakítanának, amihez le kell bontani a tüdőgyógyászati rendelő épületét. A tetemes összegre taksált, több évet felölelő beruházásra még keresik a szükséges forrásokat.
Amint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat tervbe vette a Sugás Áruház előtti tér, illetve pár környékbeli utca oly módon történő átalakítását, hogy gyalogosok, kerékpárosok és gépkocsik úgynevezett megosztott felületként (shared space) használják azokat, ezt viszont a romániai közlekedési szabályok nem teszik lehetővé, így módosítani kellett az elképzeléseken. Ez a testületi ülésen is elhangzott, amint az is, hogy az újratervezésnél továbbra is a gyalogosok és a kerékpárosok élvezték az elsőbbséget, ám a gépjárművek számára is biztosítani kellett külön útvonalat. Emellett más módosítások is bekerültek a tanulmányba, figyelembe véve a buszmegállókat, valamint az iskolák gépkocsival történő megközelítésének szempontjait.
Amint azt Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a tervben szerepel egy körforgalom kialakítása a Nicolae Bălcescu utca és az 1918. december 1. út kereszteződésében. Idén áprilisban ennek kapcsán már elfogadta a helyi képviselő-testület, hogy a jelenleg még tüdőgyógyászati járóbeteg-rendelőként szolgáló, évek óta felújítatlan sarokházat lebontsák. Az így felszabaduló felületen könnyebb a körforgalom kialakítása. Az épület bontásának azt követően tudnak nekilátni, hogy a rendelő átköltözik az új tüdőkórházba, mely most épül a kórház területén.
A Szent György tér és az említett kereszteződés mellett az átrendezés a városi adóhivatal épületéig tartó útszakaszra, illetve a Gróf Mikó Imre utcára is kiterjed (a Székely Mikó Kollégium épületéig).
Tóth-Birtan Csaba azt is elmondta, hogy egy nagy beruházásról van szó, a tanulmány által becsült beruházási érték meghaladja a 45 millió lejt. Több év kell a megvalósításhoz, és szakaszokban haladhatnak csak, mivel a tér a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja. A műszaki terv a jövő év folyamán készülhet el, majd következhet a közbeszerzési eljárás a kivitelező megtalálására. A beruházást mindenképp külső forrásból akarják megvalósítani, a megfelelő pályázati lehetőséget azonban egyelőre még nem találták meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.