Az aktuális idény első kőkemény rangadójára készül az újonc megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely ma 18 órától a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómérkőzésén a Román Kupa-címvédő Dévai VSK együttesét fogadja a Sepsi Arénában. A Digi Sport 2 által közvetített találkozón a nagyváradi Laurențiu Pentek és a kolozsvári Cristian Cosmin Braşovean fújja a sípot.
Az újonc megyeszékhelyi Sepsi-SIC hazai környezetben próbálja megtartani hibátlan mérlegét a teremlabdarúgó 1. Ligában, ám Mánya Szabolcs tanítványainak egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, hiszen ma 18 órától a Román Kupa-címvédő Dévai VSK vendégeskedik a Sepsi Arénában. A zöld-fehérek 4/0-s győzelem-vereség mutatóval a tabella második helyéről várják a találkozót, a negyedik Déva pedig két siker és két döntetlen után érkezik Háromszékre. A szentgyörgyi fiúk a Simándi Sólymok ellen idegenben elért 11–3-as diadallal melegítettek a mai összecsapásukra, a vendégek viszont a bajnokság előző körében 3–3-as remit játszottak az FK Székelyudvarhely ellen. Az ötödik forduló előtt a Sepsi-SIC 38–11-es, míg Déva 32–9-es gólkülönbséggel rendelkezik.
„Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, amelyre egész héten keményen edzettünk. Felkészültünk az ellenfélből, és abból, hogy miként tudjuk kivédekezni támadásaikat, próbáltuk megtalálni a gyenge pontjaikat. Mindent megteszünk a győzelemért, még úgy is, hogy a dévaiak a favoritok. Nem karba tett kézzel lépünk pályára, hanem küzdeni fogunk” – nyilatkozta érdeklődésünkre Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC játékos-edzője.
Az 5. forduló eddigi meccsei: Temesvári CFR–Simándi Sólymok 16–3, Mausoleul Mărăşeşti–Luceafărul Buzău 4–3, Marosvásárhelyi VSK–West Déva 3–8. Az FK Székelyudvarhely–Galaci United találkozót elnapolták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.