A református kollégium diákjai megtartották ünnepi műsorukat az iskolában, erre meghívták a kézdiszentléleki Apor István-iskola tanulóit, ezenkívül előadást tartott Csigás Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnöke, aki gyerekként, tizenhárom évesen jelen volt a történelmi esemény néhány fontos mozzanatánál, így többek között a Práter utcában lévő Sztálin-szobor ledöntésénél is.

Az ünnepség elején a kilencedikes Lupán Norbert elevenítette fel 1956 szellemiségét. „1956 bár a magyar nép egészének a forradalma volt, ismerjük be: mégiscsak a fiatalok vívták. Pont olyan fiatalok, mint én vagy a barátaim, vagy akár az osztálytársaim. Vagy akárki, akiben ott rejlik a jó, a tenni akarás, s mert ’56 forradalom volt, a jövőre irányult. A jövőre. A jövő mindig a fiatalságé, kötelességüknek az akkori fiatalok tettek eleget. Most eljött a mi időnk, hogy megmutassuk: méltók vagyunk a magyar néphez. A forradalom elbukott, de a szomorú emlékek megmaradnak. És minket, a jelenkor magyarjait arra figyelmeztet, hogy a szabadság a legnemesebb emberi érték” – mondotta a diák, akit követően Ráduly Kata szavalt, Tóth Rebeka, Szabó Arabella és Bartók Henrietta pedig alkalomhoz illő dalt adott elő. Az iskolában és a temetőben bemutatott műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsanna magyar szakos tanárnő állította össze.

A jelenlévőkhöz szólt Csigás Zoltán is, elmondva: a pesti srácok nem is gondolták akkor, hogy ilyen magas szinten fognak róluk megemlékezni. Ezt követően néhány történelmi esemény felelevenítésével emlékeztette a hallgatóságot, mennyi megpróbáltatáson ment át a magyarság és azon belül a székelység az idő folyamán.

Utána Beke Ernő, az Erdélyi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya elevenítette fel 1956-os emlékeit. „Alig hatéves kis pöttöm emberke voltam, amikor ráéreztem, hogy valami nagyon fontos dolog történik valahol a nagyvilágban. Szüleim furcsa viselkedése késztetett, hogy ezt higgyem, hisz egyik napról a másikra suttogva beszéltek előttem, és ami feltűnt, hogy kérezkedés nélkül kiküldtek játszani a nagy udvara. Este édesanyám elvonta a figyelmemet, csak láttam, de nem hallottam, ahogy a Philips rádióra tapasztja fülét édesapám és úgy hallgatja. Hogy mit? Azt csak ő tudta, de később kivonultak a konyhába, és szüleim izgatottan beszéltek, suttogva, hogy én nehogy meghalljam, miről folyik a szó. Akkor nem tudtam mire vélni a dolgokat, ma már igen. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc volt a téma, ez volt a nagy, titokzatos esemény. Ugyan magyar forradalomról beszélünk, de Erdélyben sem volt közömbös az esemény, akárcsak kis városunkban. Itt is forrtak az indulatok, szervezkedések, ami csak ezen a szinten maradt, de ezen fellobbanások nem maradtak megtorlás nélkül” – emlékeztetett. Beke Ernő felsorolta a Szoboszlay-kirakatperben kivégzett vértanúk – Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Ştefan Fîntînar, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István – nevét, majd kijelentette: „a városunkban szervezkedő, majd meghurcolt, börtönbe zárt, megpecsételt ötvenhatosok emlékére ezt a kopjafát állították az életben maradottak, hogy ezen nehéz időkre emlékeztesse az utókort: ők is szerették volna a változást, a jobbat, de lám, nem sikerült nekik”.

Ezt követően Csigás Zoltán és vitéz Kiss Ferenc átadta Beke Ernőnek az ’56-os forradalmi zászlót. Az esemény koszorúzással, a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Kézdivásárhelyen tegnap a főtéren 17 órakor kezdődött a szabadtéri megemlékezés: a Vigadó Művelődési Központ előtti színpadon a Nagy Mózes Főgimnázium diákjai mutattak be ünnepi műsort.