Pontosabban azt kérdezhette, hová valósiak vagyunk, mint az szokás szerte a világon minden olyan helyen, ahol sok turista fordul meg, csak az ember, ha Romániából érkezik, de magyar, kénytelen kicsit leegyszerűsíteni a dolgokat. Főként, ha török nyelvtudása nem igazán teszi lehetővé, hogy rövidebb földrajz-, hosszabb történelemórát tartva világítson rá, miért is oly nehéz ez a különben egyszerű kérdés. Magyar, madzsar, hungarian – magyarul, törökül, angolul próbálkozunk, mérsékelt sikerrel, míg felcsillan végre az árus szeme: Puskás!, mondja, mi pedig sűrűn bólogatunk, igen, yes, magyarok vagyunk. Budapest, ezt még kivesszük szavaiból – aztán nagy lendülettel ismételget még valamit, amit viszont nem értünk, így bólintani sem tudunk. Előkapja hát a pénztár mögül a számológépet, és elkezdi nyomni a gombokat, pedig még ki sem választottuk, mit vásárolunk, aztán diadalmasan mutatja felénk a képernyőt. Rajta a számjegyek, amelyeket bepötyögött: 1956. A török tengerparti városban élő grúz bevándorló bolti árus három-négy dolgot tud Magyarországról – Puskás és Budapest mellett még Orbán Viktor neve hangzik el –, de kiváltképpen ragaszkodik ahhoz, hogy egy kis számológép képernyőjére bepötyögje és felmutassa nekünk: 1956.

Pedig 1956 nem egy sorsfordító dátum a világ történelmében. Tulajdonképpen ebben az évben nem dőlt el semmi, nem tört ki világháború, nem kötöttek békét a nagyhatalmak, nem bomlott fel a Szovjetunió, nem egyesült újra Németország, nem vált függetlenné megannyi más állam, globális mércével nézve mondhatni átlagos esztendő az 1956-os. Mégis, az 1956-os forradalom alighanem a legismertebb a világon a magyar történelem jeles pillanatai közül. A szabadságharc után menekülni kényszerült magyar emigránsoknak is köszönhetően kultusza van Amerikában, Kanadában, Nyugat-Európában, elismerőleg szólnak e szabadságharcról a világ minden táján. Még a fociszurkolók különleges világába is eljutott a magyar forradalom híre és dicsősége: lengyelországi focimérkőzéseken rendszeresen megemlékeznek a szurkolók az 1956-os hősökről, az olaszországi Lazio ultrái pedig mai napig éneklik nem csak otthon, de kiszállásokon, Európa nagyvárosainak utcáin is az Avanti ragazzi di Buda című dalt, mely az 1956-os magyar forradalom hőseinek állít emléket.

Ha modern terminológiával akarjuk leírni, a magyar nemzetnek 1956 tehát afféle „brandje”, történelmünknek, a magyar népléleknek egyféleképpen az esszenciája, mely magában foglalja mindazt, amire magyarokként büszkék vagyunk, mindazt, amit szeretünk magunkról hinni. Hogy szabadságvágyunk olthatatlan, hogy kicsi nemzetként is nagy dolgokra vagyunk képesek, hogy bajban egymás kezét fogjuk, hogy a nagy pillanatokban egyszerre dobban a szívünk, hogy nem félünk, nem alkuszunk, van hitünk.

A hősök már megtették a magukét – a jelenben közös felelősségünk csak annyi, hogy emléküket őrizzük, példájukat kövessük, és óvjuk, vigyázzuk szabadságunkat.

Borítókép: Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeznek Sepsiszentgyörgyön. Albert Levente felvétele