Idén nem fejezik be az új inkubátorházat Kézdivásárhelyen, a kivitelező csak hőszigeteli az épületet. A Stadion utcában található létesítmény a második ilyen profilú lesz a céhes városban, egy inkubátorház a Szabadság utcában található.
A Szabadság utcai inkubátorházhoz hasonlóan a második létesítményt is régi hőközpontból alakítják ki. A kivitelező cég a munka első szakaszában kiszedte a régi falakat, újakat építettek, majd megkezdték a hőszigetelést is. Bokor Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta: a cég idén csak ezt a munkaszakaszt fogja elvégezni. Az európai uniós pályázati pénzből készülő inkubátorházban elsősorban számítástechnikai cégek bérelhetnek majd kedvezményes áron helyiséget.
Az épületet egyemeletesre tervezték, és az elképzelés szerint 16 vállalkozásnak lesz majd benne irodahelyiség. A szerződés aláírásakor a régi kazánház átalakítását 2,6 millió lejre becsülték, amiből 1,5 milliót fedez a gyulafehérvári fejlesztési ügynökség, a költségek fennmaradó részét a kézdivásárhelyi önkormányzat állja.
A projekt célja, hogy alacsony bérleti költségek mellett a működéshez szükséges logisztika biztosításával segítsék az induló, úgynevezett startup vállalkozásokat. A pályázatban az is szerepel, hogy az inkubátorházba betelepedő cégek támogatást kapnak üzleti tervük kialakításában és megvalósításában, de ügyviteli szolgáltatásokat, így titkárságot, kommunikációs rendszereket, takarítást, ebédlőt is biztosítanak nekik, illetve könyvelési, jogi, marketing-tanácsadást is igénybe vehetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.