Az SZNT a romániai közbeszéd részévé tette Székelyföld területi autonómiájának kérdését. Megalkotta Székelyföld autonómiastatútumát, mely a sok különböző változat közül az egyetlen, amely benyújtásra került az azt elfogadni hivatott fórumnak, a bukaresti parlamentnek immár négy alkalommal (2004-ben, 2005-ben, 2018-ban, és 2020-ban). E statútumban lefektetett vízió mögé informális népszavazással 2006 decembere és 2008 februárja között felmutatták a támogató közösségi akaratot 210 ezer részt vevő székelyföldi polgár mozgósításával. Megalkották Székelyföld és a székelység jelképeit, a címert, és az aranysávos kék zászlót. Mintegy 120 ezer résztvevő és valamennyi politikai párt bevonásával megszervezték a Székelyek Nagy Menetelését, az erdélyi magyar nemzeti közösség legnagyobb tömegmegmozdulását a trianoni döntés óta. A székelyföldi önkormányzatokat mozgósították az autonómia mellett. Több mint 60 önkormányzat fogadta el azt az elvi határozatot, miszerint a 143 székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe akar tartozni.

Bevitték az európai és nemzetközi köztudatba Székelyföldet és a székely autonómiatörekvést. Aktív szövetségi kapcsolatokat építettek ki a székelységhez hasonló más európai népekkel, így pl. a katalánokkal, baszkokkal, dél-tiroliakkal, sziléziaiakkal. Ezek a közösségek kölcsönösen fel tudják erősíteni egymás hangját a nemzetközi térben. Erre bizonyosság a nemzeti régiók védelmében 2013-ban indított európai polgári kezdeményezés, melyre a 2021 decemberében lezárt tagállami felülvizsgálati eljárások tanulsága alapján több mint egy és negyed millió hitelesített támogató aláírást gyűjtöttek össze. Ezt kiegészítendő Genftől Strasbourgon át Brüsszelig nemzetközi fórumokon lobbiztak, illetve nemzetközi fórumok tisztségviselőit és állami diplomatákat egyaránt tájékoztattak arról, hogy Románia hogyan nem tartja be a kisebbségek védelmével kapcsolatos kötelezettségeit, ezzel hitelesebb képet adva az országról, mint amit a román diplomaták ugyanezen fórumokon szeretnének az ország kapcsán láttatni. Végezetül kijelöltek két ünnepnapot, március tizedikét, a székely szabadság napját, illetve október utolsó vasárnapját, Székelyföld autonómiájának napját.

Mindezen szerteágazó tevékenységek valójában egy nagyon pontosan körülhatárolható célra vonatkoztak: ápolni és újra elültetni a székelység tagjaiban az önrendelkezés iránti vágyat. Ezzel pedig egyben pozitív közösségi jövőképet, egy önszerveződésre alapozott alternatívát mutatni fel, ezekkel egyetértő szövetségeseket szerezni, valamint ezek eléréséhez szükséges eszközállományt építeni a jelenlegi helyzettel szemben. Hiszen jelenleg a székelység legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdéseiben nem a közösség tagjai döntenek, hanem mások róluk – a fejük felett, az ő megkérdezésük nélkül. Ez egyben kijelöli az SZNT fennmaradásának és további munkájának fontosságát. A székelység készen áll arra, hogy saját autonóm jogalkotó és végrehajtó intézményeken belül felelősséget vállaljon saját sorsáért és a közösségi igények alapján meghozott döntésekért. Ennek kiharcolására ugyanakkor szükségesek olyan szervezetek, melyek e célokat kitűzik, hosszú távon képviselik és elérésükért proaktívan dolgoznak.

A főbb kihívások, melyekkel az SZNT az elmúlt 20 évben szembesült, legalább olyan szerteágazóak voltak, mint az elért eredmények. Ezek közé sorolhatjuk a román hatóságok reflexszerűen elutasító, vegzáló, jogfosztó intézkedéseit, a politikailag motivált hatósági retorziókat és a megfé­lemlítést célzó pénzügyi bírságokat, melyek ellen perek tucatjaival kellett védekezni belföldi és nemzetközi bírósági fórumokon egyaránt. Ezek humán energia mellett anyagi forrásokat is lekötnek, míg másik oldalon a források beszerzése mindig is nehézkes volt. Ebben a tekintetben távol vagyunk még az önszerveződésnek és a civil aktivitásnak attól a szintjétől, amit Katalóniában tapasztalni, ahol az érdekvédő szervezeteket és ezek tevékenységének költségeit főszabály szerint maga a közösség fedezi. Ennek halványabb árnyalata köszön csak vissza Erdélyben, ami egyik magyarázata annak, hogy számtalan elképzelés megvalósítása akadályokba ütközik (lásd például a székely személyi kártya megvalósításának ügyét).

Továbbá kulcsfontosságú kérdés, hogy a fiatal nemzedékben az SZNT elmúlt 20 éves tevékenysége mennyire tudta megszilárdítani az önrendelkezés iránti igényt. Annál is inkább, mert a társadalmi mobilitásnak kétségkívül vannak kevésbé konfrontatív csatornái. Hosszú távú közösségi célokért egyéni áldozatot vállalni elsősorban elhivatottság és felelősségérzet kérdése, nem pedig egyéni karrierút. Ez teszi könnyen megkülönböztethetővé a civil érdekvédőt azoktól, akik számára a közösségre való hivatkozás nem egyéb, mint ugródeszka az egyénileg megvalósítható javak, esetleg pozíciók felé. Előbbi ugyanis a saját felhalmozott egyéni tudását és tapasztalatát állítja a közösségi gyarapodás szolgálatába, akkor is, ha ez anyagi helyett csak erkölcsi elismerést keletkeztet (vagy azt sem). Míg utóbbi a saját egyéni, anyagi gyarapodása érdekében igyekszik a közösségi erőforrásokat igénybe venni, akkor is, ha ezért adott esetben nélkülöznie kell az erkölcsi és lelkiismereti szempontokat. 

Ahogy a felnövekvő fiatal generációk lassan kilépnek a pástra, meg fogjuk látni, hogy mely embertípus újratermelését szolgálták inkább a romániai közéleti viszonyok. Minden más körülmény változatlansága mellett az SZNT kapui a következő 20 évben is nyitva állnak majd azok előtt, akik tevőlegesen hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy a székely nép a saját sorsának kovácsa legyen.

Dr. Dabis Attila
(A szerző politológus, az SZNT külügyi megbízottja)