Petőfi nyomában jártunk

2023. október 27., péntek, Közélet

Az Erdély Petőfije, Petőfi Erdélye diákutaztatási program részeként október 16–19. között a Váradi József Általános Iskola 44 hatodik osztályos tanulója és 4 pedagógusa a Petőfi-emlékév kapcsán kirándulásra ment. 

A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által lehetővé tett úton Petőfihez kapcsolódó helyszíneket kerestünk fel: Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot, Budapesten a Bajor Gizi Színészmúzeumot és a Petőfi Irodalmi Múzeumot. A tárlatvezetések, múzeumi foglalkozások során rendhagyó, élményközpontú irodalomórák részesei lehettünk, sok érdekes információval gazdagodtunk, sőt, vándorszínészek bőrébe bújva társulatot is alapíthattunk, rögtönzött előadással szórakoztatva egymást.

És ha már Budapesten jártunk, megnéztük a főváros néhány nevezetességét. A Városligetben sétálva rácsodálkoztunk az impozáns Vajdahunyadvárra, a látványos tervezésű Magyar Zene Házára, a Néprajzi Múzeumra, a Hősök tere pedig igazi történelmi utazásnak bizonyult. A Duna-parton az Országházban gyönyörködtünk, este pedig a budai várban sétáltunk.

Maradandó élményekkel tértünk haza, izgalmas, tartalmas volt a kirándulás minden perce. Köszönjük a lehetőséget.

A VI. B, C, D, E osztály tanulói és a kísérő pedagógusok: Incze Melinda, Kovács Jutka, Sass Erika és Somogyi Edina

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2023-10-27: Nyílttér - :

Az autonómia Románia díszévé válhatna (Mai levelünk)

Mintha-mintha világszerte éledni kezdtek volna a kisebbségben élő népek önazonosságát, önállóságát biztosító törekvések. Főként Európa egyes fejlettebb országaiban érezni ezt, ahol a vezetők józanabb, demokratikusabb hozzáállása magasabb politikai színvonaluk által lehetséges.
2023-10-27: Nyílttér - :

A ruhagyűjtés kétszeres haszon (Visszajelzés)

Tisztelt Movilă Maria! Tisztelt Olvasók! Szívből sajnáljuk balesetét (amelyről az október 20-ai Háromszékben jelent meg írás Vigyázat a ruhagyűjtő konténerrel címmel), és mielőbbi gyógyulást kívánunk.