A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a debreceni Ady Endre Gimnázium szervezésében szombaton, október 28-án olvasásnépszerűsítő nemzetközi konferenciát tartottak Kovásznán Olvass többet! címmel. A rendezvény fő támogatója a fürdőváros önkormányzata, védnöke pedig Gyerő József polgármester volt.
A konferencia első kiadását Debrecenben rendezték 2016-ban, majd négyszer a fürdővárosban: 2018-ban, 2019-ben, 2022-ben és idén. Az idei rendezvény mottója: Olvasók az olvasókért. Amint Molnár Júlia, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyar szakos tanára, a konferencia egyik szervezője lapunknak összefoglalta: a fő cél lehetőséget teremteni az olvasás megszerettetését, népszerűsítését szívügyüknek tekintő, szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusoknak, könyvtárosoknak, hogy megosszák egymással jó gyakorlataikat, ötleteiket, bevált praktikáikat, melyekkel a mai gyerekeket, az alfa és a Z generáció (1995 után született gyermekek/fiatalok – szerk. megj.) tagjait olvasásra serkentik.
Idén 19 előadót sikerült megszólítani, akik között volt elismert költő, elemi iskolai tanítónő, általános és középiskolai tanár, egyetemi adjunktus, könyvtáros, könyvkereskedő és Z generációs fiatal is.
A konferencián többek között elhangzott: az olvasás megszeretése már az anyaméhben elkezdődik, és ha megfelelő körültekintéssel kiválasztott, minőségi irodalmi alkotásokkal találkozik a nyiladozó elme, akkor az a későbbiekben sem válik kényszerré, hanem az önmagunk és a világ megismerésének legfontosabb eszköze lesz. A szép számban összegyűlt érdeklődő megismerkedhetett drámapedagógiai és biblioterápiás módszerekkel, végigkövethették egy projektmódszer lépéseit, megtudhatták, milyen előnyei vannak a közösségben való olvasásnak, a közös olvasmányoknak, hogy milyen lehetőségei vannak egy iskolai könyvtárosnak az olvasás népszerűsítésére, milyen pályázati lehetőségek léteznek az olvasásnépszerűsítő projektek, rendezvények megszervezésére, illetve hogy miként küzdhető le a nyelvi hátrány és a diszlexia az olvasás segítségével.
A rendezvény záróakkordjaként a jelenlevők szombat este ízelítőt kaptak egy Erasmus+ projektből – debreceni, érsekújvári és kovásznai diákok előadásában –, majd a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad bemutatta Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét Molnár János tanár rendezésében.
A konferencián részt vevő Beregszászi Ábel a debreceni Ady Endre Gimnázium diákja, valamint Ambrus Édua és ifj. Gyerő József, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói vasárnap este zenés összeállítással nyújtottak élményt a csomakőrösi temető fölötti dombtetőn a székely autonómiáért és békéért gyújtott őrtűz köré szép számban összesereglett kovásznaiaknak és csomakőrösieknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.