Civil kezdeményezésként a refis diákok mindenszentek és halottak napja közeledtével kitakarították a kézdivásárhelyi református temetőt. Az akcióra első alkalommal került sor.
„Az akciót már a koronavírus-járvány időszakában meg akartuk szervezni. Most ezt pótoltuk, és remélem, folytatni is tudjuk” – mondotta a Háromszék érdeklődésére Farkas Ferenc, a Dr. Csiha Kálmán nevét viselő oktatási intézmény igazgatója, aki bár objektív okok miatt nem tudott ott lenni, de lelki nyugodalommal vételezte, hogy az általa vezetett intézménynek mintegy száz diákja vett részt a takarításon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.