Gelence önkormányzata nemrég megvásárolta néhai Héjja István jegyzőnek a községháza szomszédságában található házát és a hozzá tartozó területet id. Héjja Gyula tanító örököseitől, ifj. Héjja Gyula Leventétől és Székely Évától, akik hétfőn átadták az ingatlan kulcsát Fejér Imre alpolgármesternek és Kovács Attila főjegyzőnek.
A házzal együtt a két örökös a gelencei önkormányzat rendelkezésére bocsátott több régi bútort, berendezést, valamint a néhai jegyző értéktárgyait és könyveit, amivel hozzá kívánnak járulni a majdani skanzen létrehozásához. Fejér Imre elmondta, nagyon hálásak a Héjja családnak az együttműködésért és bizalomért, s mindent megtesznek, hogy a régi családi házból és területből egy értékes helyet teremtsenek a jövő nemzedék számára. Elképzeléseik szerint a jegyzői szobát az eredeti bútorzattal, iratokkal és fényképekkel rendezik be, egy másik teremben pedig a település jeles szülöttjeinek hoznak létre egy-egy tárlót. Az udvaron élő skanzen lenne, ahol a gelencei zsindelykészítést és fafeldolgozást mutatnák be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.