A HPV (humán papillomavírus) elleni szer az egyik legjobb oltás, amelynek nagyon kevés mellékhatása van – jelentette ki Alexandru Rafila miniszter kedden, az oltási kampány elindításán. Szerinte a szülők lassan elkezdtek bízni az oltásban. Egy tavaly őszi népszerűsítési kampány szervezőinek véleménye szerint Romániában évente több mint 1500 nő hal meg a vírus okozta méhnyakrákban, és közel 3400-nál diagnosztizálják a kórt.
Az egészségügyi miniszter a mostani kampány indításakor emlékeztetett, hogy Romániában a korábbi HPV elleni oltási kampány nagy kudarc volt, és még mindig nagyon magas az országban a méhnyakrák halálos áldozatainak a száma: évente körülbelül 1700 nő veszíti el a harcot eme betegséggel szemben.
„Romániában 2008-ban vezették be a HPV elleni oltást, és akkor nagy kudarc volt. Az oltásra jogosult lányoknak csak 2,6 százalékát oltották be teljes körűen. A román állam akkoriban nagy erőfeszítéseket tett – 330 ezer adag oltóanyagot vásároltak... Végül a kampány kudarcot vallott, és nagyon komolyan kellett dolgozni a károk felszámolásán és a közvélemény mentalitásának megváltoztatásán” – magyarázta többek között a miniszter a képviselőház egészségügyi bizottsága által szervezett vitán.
Rafila szerint 2009-ben tájékoztató kampányt szerveztek, amelybe első alkalommal a háziorvosokat és a járványügyi orvosokat is bevonták. Ennek ellenére egy sötét korszak következett, ki kellett venni az országos oltási programból ezt a fajta vakcinát, az érdekelt szülőknek évekig nem volt más lehetőségük, mint a gyógyszertárakban megvásárolni lányaik számára az oltást, ami azonban nagyrészt hiánycikk volt a patikákban is. A gyártó sem volt akkoriban nagyon érdekelt abban, hogy a romániai piacra hozza, mert az oltásnak nem volt jó híre a lakosság körében – mutatott rá a miniszter. Rafila szerint 2018-ban a kezdeményezést újjáélesztették, sorra megcáfolták a HPV elleni oltás vélt mellékhatásairól szóló városi legendákat. „Jelenleg az egyik legjobb vakcináról beszélhetünk, amely nagyon kevés mellékhatással jár, nagyon jól tolerálható, és amelyben a szülők lassan elkezdtek bízni” – hangsúlyozta Alexandru Rafila.
Emlékeztetett, 2018-ban azt javasolta, hogy a háziorvosoknál lehessen felíratni a lányokat az oltásra, és ez a rendszer hatékonynak bizonyult. Jelenleg 100 ezer lány és nő van beoltva a HPV ellen, és immár a fiúkra is kiterjesztették az ingyenes oltást biztosító programot, amelyben eddig csak a lányok részesültek – mondta még a miniszter. Tavaly novemberben a méhnyakrák elleni küzdelem világnapja alkalmából indítottak a HPV elleni védőoltási programot népszerűsítő, a kisvárosokat és a vidéki településeket célzó országos kampányt a Renaşterea Alapítvány, valamint az Anyák az Anyákért Egyesület szervezésében. A szervező alapítvány által kiadott akkori közlemény szerint Romániában évente közel 3400 nőnél diagnosztizálják a kórt s az elhalálozások száma meghaladja az 1700-at.
A méhnyakrákos esetek számának csökkentése a HPV elleni védőoltással, a méhnyak elváltozásainak korai felismerésével, szűrőprogramokkal, valamint a diagnózishoz és kezeléshez való egyenlő és méltányos hozzáférés biztosításával érhető el –fogalmaznak a közleményben.
A kampány a szülőket szólítja meg, a számukra szervezett találkozókon teljes körű felvilágosítást kapnak a méhnyakrákra és a HPV-vírusra, illetve a védőoltásra vonatkozóan, hogy meghozhassák a helyes döntést gyermekeik egészsége érdekében. Útmutatót kapnak ugyanakkor arra is, hogyan iratkozzanak fel az oltási programra háziorvosuknál.
„A HPV-fertőzés elleni védőoltás nem csupán a méhnyakrákot előzi meg, hanem számos más rákos megbetegedést is. A szűrés vagy a HPV-fertőzésre irányuló vizsgálat révén korai stádiumban felfedezett méhnyakrák a legtöbb esetben nem halálos, és szövődmények nélkül kezelhető” – idézte a közlemény Alexandru Rafila egészségügyi minisztert. (Agerpres–i.)