November első estéje már a késő délutáni órákban beköszönt. De ebben az időben még sokan serényen mozognak, különösen a temetőkben, felekezeti hovatartozástól és nemzetiségtől függetlenül. Ekkorra ugyanis ezeket – szerencsére – törülni lehet. Mindenkit csak egy cél vezérel ilyenkor: kellően megemlékezni eltávozott szeretteinkről.
Aki csak járni tud, vagy csak ezután fog megindulni, minden korosztály fellelhetÅ‘ a sÃrok körül. Nagy a serénykedés, a szebbnél szebb friss virágok hÃvják fel a figyelmet arra, hogy dÃszbe is lehet borÃtani az eltávozás rideg tényét, meggyúlnak a gyertyák, világÃtanak a mécsesek. Szolidan, csendben történik mindez.
Aztán lejárnak a temetÅ‘kben a szertartások, egyre hidegebb lesz, fázni kezdenek a szorgos kezek, és mindenki lassan-lassan hazatér, lelkiismeretében megnyugodva, nyugovóra. Azonban a csend beköszöntével halandóként eljárni a temetÅ‘(k) mellett, az valami egészen hidegrázós. Nemcsak szép látvány, hanem egyenesen az emberség, a kötÅ‘dés meglévÅ‘ szimbólumának is tekinthetÅ‘. Jelzi, hogy él a közösség legkisebb formája, a család, még akkor is, ha már hiányoznak belÅ‘le meghatározó láncszemek, akikkel az életünk igazán teljes volt, még ha néha nem is fordÃtottunk ennek tudatára kellÅ‘ figyelmet.
A kis szellÅ‘kkel dülöngélÅ‘ fények mintha mozgást indÃtanának el az év többi felében fakulón álló keresztek, kopjafák, sÃrkövek között. Olyan, mintha a lelkek visszatérnének az egykori testük elÅ‘tt tisztelegni. Egymással találkoznak Å‘k is, akárcsak néhány órával korábban az oda látogató hozzátartozók, talán még Å‘k is elbeszélgetnek egymással. De ebben aztán már nincs gondterheltség, betegség, anyagi és egyéb probléma. Ez már nem téma, és minek is lenne az?! KönnyezÅ‘ lelkek már ezek, hálásak, mert a meggyújtott fények azt jelentik, érdemes volt élniük pont úgy, ahogy tudtak. Neveltek, mellettünk álltak örömben és bánatban, egyszóval támaszaink voltak mindaddig, amÃg szükség volt rájuk.
Köszönjük szépen, hogy voltak nekünk! Emlékük legyen örök!
Lőrinczi Dénes