Megemlékezés BarcaföldváronAdj nekünk, Urunk…

2023. november 6., hétfő, Közélet

Az idén huszonnegyedik alkalommal tartottak megemlékező istentiszteletet és koszorúzást az egykori barcaföldvári fogolytábor utolsó tömegsírján állított emlékműnél november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Az új mozzanatokkal gazdagodott, immár hagyományosnak mondható főhajtáson mintegy 250-en rótták le kegyeletüket a származásuk miatt itt sínylődött és az embertelen körülmények, valamint kegyetlen bánásmód miatt elhunyt magyar és szász foglyok emléke előtt.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A házigazdaként az egybegyűltekhez elsőként szóló Kristály László Zsolt hídvégi református lelkipásztor mondanivalóját János jelenésekről írott könyve 21. részének 4. verséből merítette. „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. Az apostol szavait értelmezve és zűrzavaros jelenünkre utalva az igehirdető rámutatott, jönni fog valami új, ugyanis ez a világ megérett a pusztulásra. Egy napon eltűnik, a fájdalommal, gyásszal, fogcsikorgatással és igazságtalansággal együtt, mert türelemmel tekint le ránk az Úr, azonban egyszer majd azt mondja, hogy elég, és ami eddig volt, nem lesz többé.

Ungvári Barna András, az emlékműállítást hidvégi szolgálatának idején kiharcoló uzoni református lelkész a Zsoltárok könyve 124. részének 7. versét idézve hívta fel az egybegyűltek figyelmét az isteni gondviselés szükséges voltára. „Lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk”. Értelmezésében az ige egy olyan helyzetre utal, amely „nem csak életveszélyt jelentett, hanem akár teljes pusztulást is”. Ez azonban mégsem következett be, mert ott volt az Úr. A barcaföldvári „barakkok és pince mélységében is így történt. A pusztulás ott nem következett be, ahol erős volt az Istenbe vetett hit, a lelkierő!”

Ezt követően egy erdővidéki túlélő, Gáll Béla a Benkő Levente történész által könyvbe foglalt visszaemlékezéséből olvasott fel az eljárás aljas voltát megvilágító és a fogvatartottak sanyarú mindennapjait ismertető részleteket. „Akkor ijedtünk meg, hogy Földváron mi van, amikor odaértünk... Négy sor drótkerítés, minden húsz-harminc méterre golyószórók, géppuskák. Mondom: – Na, mi egyszer rossz helyre jöttünk... Azelőtt az oroszokat tartották fogva három vagy négy földbe ásott bunkerban. Az egyikben csak németek voltak, s a másokban mi, a magyarok. A közepe le volt ásva, kétoldalt feküdtünk a földön, s a fejünk felett össze volt fedve náddal, alattunk egy rogozsin s egy rossz pokróc” – hangzott el többek között.

„Adj nekünk, Urunk, áldott emlékezést, értékes időt, értelmes elmét, hogy a múltból erőt merítve csodálatos magyar jövőt teremtsünk az utánunk következő nemzedék számára itt, a Barcaságon, Erdélyben és a Kárpát-hazában” – fohászkodott Bencze Nimród krizbai evangélikus lelkipásztor.

Ungvári tiszteletes áldása után az emlékműállításban szintén oroszlánrészt vállaló Benkő Levente újságíró, történész, a korszak kutatója ismertette a Székelyföldet 1944 őszén sújtó tömeges elhurcolások hátterét. Többek között szólt arról, hogy a román hadsereg nagyvezérkara október 19-i, 578832. számú értesítése szerint „a magyar hadseregben szolgált és a felszabadított Erdélyben levő otthonaikba hazatért katonaszökevények hadifoglyoknak tekintendők és lágerekbe internálandók”. Ennek végrehajtása végett pedig a Csendőrség Főfelügyelősége 1944. október 27-én 46180. számmal titkos körrendeletet bocsátott ki.

A továbbiakban Ungvári Rebeka a hallgatóságot megrázó mély átéléssel tolmácsolta a foglyok szenvedéseiről A földvári fogolytábor címmel született verset. A felszólalók sorát záró Kirsch Gábor, a Brassó megyei RMDSZ elnöke a Barcaföldváron életüket vesztők mellett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékezett. Ugyanakkor figyelmeztetett a háború elkerülésének mindannyiunkon múló felelősségére.

A koszorúzással és himnuszaink közös eléneklésével véget ért méltóságteljes főhajtáson számos háromszéki és barcasági település küldöttjei mellett jelen voltak a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Kovászna és Hargitai megyei tagjai, a Történelmi Vitézi Rend háromszéki és Brassó-hétfalu széki állománya, a Vitézi Rend Háromszéki Törzsének képviselői, valamint A „málenkij robot” romániai változatai Erdélyben címmel Sepsiszentgyörgyön rendezett történészkonferencia résztvevői is. Első alkalommal került sor arra, hogy a felső-háromszéki Vitézi Rend szervezésében, Lukács Botond hadnagy vezetésével bő tucatnyian gyalog zarándokoltak Sepsiszentgyörgyről az egykori fogolytábor helyszínére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2023-11-06: Máról holnapra - Farkas Réka:

A hallgatás ára

Béke és nyugalom honol Romániában. Minden a legnagyobb rendben, az ország vezetői rendületlenül dolgoznak a zavartalan fejlődés körülményeinek megteremtésén, észszerű, jó intézkedések sorával alapozzák a fényes jövőt. Nincsenek politikai viták, megkérdőjelezhető döntések, nézetkülönbségek – ez lehet a jámbor, jóhiszemű halandó érzése, ha végignézi a bukaresti hírtévék műsorát, bepillant a központi portálok hírfolyamába.
2023-11-06: Közélet - Iochom István:

Jótékonysági hangverseny

Szombat este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ színháztermében a Bod Péter Tanítóképző és a Zene Összeköt Egyesület László Attila vezetésével jótékonysági koncertet tartott a Szentkereszty Stephanie Egyesület javára, a gyerekotthonosok támogatására.